Ültem az első napomon az irodában, és nem értettem, hogy mit keresek a tányérok, poharak között, mert engem az autók, és a multik világa érdekelt. De édesapám kórházba került, az üzletet pedig vinni kellett tovább.
Középiskolásként már dolgoztam a cégnél a nyári szünetben, de akkor sem találtam semmi izgalmasat a kések számolgatásában, bár akkori képességeimnek ez megfelelő munka volt. Az első, már cégvezetői napomon bejött egy férfi a bemutatóterembe, és összevissza csókolgatta a kolléganőmet, Mariannt, örök hálájáról biztosítva. Annyira bizarr volt az egész, hogy rákérdeztem az okára. Kiderült, hogy az akkori legnagyobb catering cég vezetője a férfi, aki 20 évvel korábbi indulásakor nálunk vásárolta a melegentartókat. Osztott-szorzott, hogy mennyiből jön ki, és Mariann segített neki a számolásban. Meggyőzte, hogy a drágábbat, de a legjobbat vegye meg, mert meghálálja a befektetést. Kiderült, hogy megérte teljes induló tőkéjét chafingekbe fektetni, mert azóta is kifogástalanul üzemelnek. Kiszámolta, mennyibe került volna, ha az olcsóbbal indítja a céget, amit 3 évente újra kellett volna cserélni. És amikor kijött egy bődületes szám, fogta magát, és hozott egy csokor virágot a kolléganőmnek.
Ez a nem szokványos helyzet is édesapámnak köszönhető, aki nemcsak az üzleti lovon ült fordítva, hanem egész életét rendhagyó módon élte. Néhány évvel ezelőtt a balatoni telkünkön, mi, harmincas fiatalok arra ébredtünk hajnali 3-kor, hogy az öregek, apám és barátai még mindig mulatnak, de úgy, hogy mi leestünk az ágyról. Előkerült a gitárja, a csörgők, mindenki táncolt és énekelt. Előző délután óta lecsúszott néhány palackkal abból a borból, amit nagy műgonddal és szerelemmel maga készített a saját nevelésű szőlőjéből. Hogy milyen nagyhatású ember volt, az tavaly, a halála utána derült ki. Mindenkiben nyomot hagyott, aki ismerte. Utána pedig hatalmas, betölthetetlen űr maradt. A búcsúztatását imádott szőlőtőkéi között tartottuk, a rekkenő nyárban több mint kétszázan jöttek föl a hegyre.
Már tizenkét éve, hogy átvettem a cég vezetését. Előző munkahelyemen, egy autós cég PR-eseként besokalltam, és kézenfekvő volt a családi vállalkozás folytatása. Közben megszerettem ezt az üzletet, mert apám engedte, hogy arrafelé vigyem a portfóliót, amerre jónak gondoltam: nyitni egy kicsit a kedvezőbb ár-érték arányú és a még inkább prémium minőségű asztalkultúra irányába is. Ami már közel jár a művészethez, gyönyörködni lehet benne, élvezni.
A barátaim hívták föl a figyelmemet egy öntudatlan mozdulatomra: ha étterembe megyek, addig forgatom a tányért, ameddig meglátom a hátulján a márkajelet. Ebből azonnal tudom, hogy melyik konkurensemtől vásárolták az asztali eszközöket.