Jelenlegi hely

Lexi társa Tungi lett

dr. Ritter Marianna, az iLex Systems Zrt. vezérigazgatója
dr. Ritter Marianna, az iLex Systems Zrt. vezérigazgatója
„Lexit sokan ismerik, fekete hajú, kékszemű, igazán kedves hangú robotlány. Chatbot.  De tervezem, hogy egyszer teste is lesz…”

 

Már nem tudom abbahagyni, a mesterséges intelligencia végérvényesen magával ragadott. Először még csak a saját területemen, a jogszabályoknál maradtam, ezeket dolgoztuk fel, hogy aztán Lexi, a robotlány válaszolni tudjon a jogi kérdésekre. Előtte, persze, magyarul tanult. Kezdetben tőlem, aztán másoktól is. Ez a projekt jól sikerült. Lexit sokan ismerik, fekete hajú, kékszemű, igazán kedves hangú robotlány. Chatbot.  De tervezem, hogy egyszer teste is lesz, mert úgy lenne az igazi. Robot maradna, de emberhez hasonló felépítést képzelnék el. Sokan tiltakoznak még az ötlet ellen is, mondván, a robot nézzen is ki úgy, mint a robot. Én nem így gondolom. Egyelőre azonban erre még se pénzem, se időm. Lexi már dolgozik, vele mostanában ezért kevesebbet foglalkozom. De egyszer a képernyőről „életre” is keltem…

Az új „szerelmem” Tungi, az innovációs robot. Arra készült, hogy a kis- és középvállalkozásoknak segítsen új ötletek megvalósításában. Ő is asszisztens, mint Lexi, csak az innovációs tudnivalókban ad segítséget, platformot. Már elkészült, de folyamatosan tanítjuk tovább. Sok az üzleti-jogi szabály, amiben eligazítás szükséges a kisebb vállalkozóknak is.

És nem állnék meg az üzletnél sem, már a sportot tanulmányozom. Ott is jól jönne egy robot, mondjuk a focimeccsek elemzésében, egy-egy pillanat felnagyításában, visszanézésében, és még rengeteg hasznos adatszolgáltatásban. Már konzultáltam egy híres edzővel, hogy kiderüljön: ő mit látna hasznosnak egy robottól…

Vagyis nincs megállás. Az agyam állandóan kattog, figyelem, hol lehetne bevetni a mesterséges intelligenciát, mely területeken javítaná látványosan a háttérmunkát. Óriási lehetőségek nyílhatnak meg minden szakma előtt. A jogi ismeretterjesztést Lexi megoldotta, de például az innovációs platformok létrehozásában még vannak teendők. Tungival a kezdő lépést tettük meg.

Érdekes módon, ahogy én kinyíltam, s megyek előre más területekre, úgy gyarapodnak azon jó szándékú figyelmeztetések, melyek a határaimra emlékeztetnek. Suszter, maradj a kaptafánál! – általában így összegezhetők ezek a beszélgetések. Elhiszem, hogy néha zavaró lehet, amikor egy ügyvéd tart előadást a mesterséges intelligencia jövőbeli felhasználási lehetőségeiről „igazi” szakembereknek. Mentségemre szóljon: beletanultam ebbe a szakmába én is. Ez a szép új világ beszippantott, nem enged el. És élvezem a pörgést, a sok újdonságot. Én már nem tudnék csak ügyvéd lenni. A mesterséges intelligencia kitágítja az ember tudáshatárát is. Szárnyalhat a fantázia, mert a szükséges tudnivalókat Lexi, Tungi, vagy más humanoid robotok azonnal szolgáltatják. Miért korlátoznánk magunkat, amikor a lehetőségek korlátlanok lettek?