1991-et írunk, beindul az eredeti tőkefelhalmozás. A holland gigaholding, a Sara Lee Company beérkezik Magyarországra. Nem hajlandók mással dolgozni, csak az egyik legnagyobb amerikai reklámügynökséggel, a BBDO-val. A BBDO felállít egy céget Budapesten, és meghirdeti a vezető pozíciókat, köztük a kreatív igazgatói állást. Én akkor még javában fogorvosként dolgozom a klinikán és a magánrendelőmben. De poénból jelentkezem kreatív igazgatónak, és megnyerem az állást „nulla” tudással, sok fantáziával. A reklámszakma nem létezett Magyarországon a rendszerváltás előtt, aki „odapofátlankodott” és volt némi tehetsége, meg tudott kapaszkodni.
Az első munkám egy reklámfilm volt. A Sara Lee holdingba beletartoztak a háztartási kellékek, köztük egy légfrissítő, aminek a meglévő spanyol reklámfilm adaptációját kellett elkészíteni. Arról szól, hogy egy kisfiú ül a bilin, szellent egyet, és a mellette ülő kutya kivonul a képből. Ám ha azt a légfrissítőt használjuk, a kutya ugyanennél a jelenetnél ott marad. Mivel titkolt vágyam a filmkészítés volt, úgy döntöttem, megcsinálom magam. Igen ám, de nem tudtam, hogyan kell egy reklámfilm gyártását összerakni, amibe beletartozik a gyártásvezető, a felvételvezető, a sminkes, a fodrász…
Hát rögtönöztem. Felhívtam volt gimnáziumi osztálytársamat, ifj. Vitray Tamást, aki operatőr szakra járt a Főiskolán. „Nem probléma – mondta –, vasárnap be tudunk menni a Főiskola műtermébe, adunk Karcsi bácsinak háromezer forintot, használhatjuk a lámpákat, a kamerát.” Már csak szereplőt kellett választani. Az akkori fogorvos-asszisztensnőm bilin ülős kisfia és a kutyájuk boldogan vállalták. Tízezer forint összköltségből kijöttünk. Gondoltam, most jól megszedem magam. Készítettem egy költségvetést nyolcvanezer forintról. Megjegyzem, nyugaton már akkor is sokmilliós költségvetésből készítették a reklámfilmeket, amiről nekem sejtésem sem volt. A holland marketingigazgatónak fennakadt a szeme: „Nyolcvanezer dollár? Nem, mondtam, forint. És ebből olyan minőség készül, ami a tévében mehet? Persze.” Aláírta a költségvetést.
Remek hangulatban forgattunk, Karcsi bácsi világított, Tomi operált, a gyerek és a kutya is jól működtek. Dél körül nyílt az ajtó, és beérkezett egy tucat öltönyös úriember. Megálltak, körülnéztek, majd távoztak. Másnap kaptam egy dörgedelmes levelet: hogyan lehet így leégetni az ügynökséget?! A BBDO teljes vezetése jött ellenőrizni az első Magyarországon készült reklámfilmjüket. És mit láttak? Egy felállványozott házban lepukkant cuccokat, szerencsétlenkedő embereket. Egy dolog mentett meg: olyan sikere lett a reklámnak a tévében, hogy nem tudtak annyi terméket gyártani, amennyi elegendő lett volna. Ez volt az első üzleti vállalkozásom.