Jelenlegi hely

Két gyerek, nagy álmokkal

Soltész Gergő, az Ostorosbor Zrt. elnök-vezérigazgatója
Soltész Gergő, 365 üzleti történet
„Kicsi az esélye annak, hogy két gyerek az iskolapadban egymás mellett ülve hasonlókon törje a fejét a jövőjét illetően”

 

Tisztában vagyok vele, hogy talán túlságosan is teljesítmény-centrikus vagyok. Jól hangzik, hogy megválasztásomkor én voltam itthon a legfiatalabb bank-vezérigazgató, igaz meg is tettem ennek érdekében mindent. Előfordult, hogy amikor édesapám ment szülői értekezletre, eltévesztette a tantermet, hiszen a szüleimnek nem kellett miattam bejárniuk az iskolába, mert gyermekként is mindig tudtam, mi a dolgom, a kötelességem, soha nem volt rám panasz, a magatartás jegyeimet leszámítva.

Arra azonban mindig ügyelek, hogy ez a maximalizmus ne menjen a szabadidőm rovására. Amikor csak tehetem, sok időt töltök a feleségemmel, a három fiammal és a két kutyánkkal, de felnőtt fejjel már a rendszeres sportról sem mondok le.

De megnyugtat az a tudat, hogy nem csak én vagyok ilyen célratörő. Az általános iskolában padtársak voltunk Madaras Norberttel, aki azóta már kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok vízilabdázó. Emlékszem, hetedik osztályos voltam, amikor a buszon utazva kitaláltam, hogy ha felnőtt leszek, én bankigazgató leszek, pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mit is jelenthet ez. Sőt, még azt is elhatároztam, hogy a tervemet harminchárom éves koromra fogom megvalósítani. Hogy miért éppen ez jutott eszembe, máig nem tudom megmagyarázni, de tény, hogy amit elhatároztam, megvalósítottam. A krisztusi korba lépve már bankigazgató voltam.

Norbival az utóbbi időben a munka miatt többször találkoztunk, én borászattal foglalkozom, az ő családja pedig szőlőtermesztéssel. Ha alkalmunk van rá, összeülünk, hogy kötetlenül beszélgessünk. Ilyenkor a munka mellett sok minden szóba kerül. Egy ilyen beszélgetésnél mesélte az édesanyja, hogy Norbi még gyermekkorában kitalálta, hogy olimpiai bajnok lesz. Az elmondása alapján nagyjából ő is annyi idős lehetett ekkor, mint én akkor, amikor a bankigazgatói állásról gondolkodtam. Padtársak voltunk, de későbbi terveinkről soha nem beszéltünk. Nyilván kicsi az esélye annak, hogy két gyerek az iskolapadban egymás mellett ülve hasonlókon törje a fejét a jövőjét illetően.

 De az már nem a véletlenen műve, hanem csak is rajtunk múlik, hogy az álmaink megvalósuljanak. A mi példánk is azt bizonyítja, hogy ha valaki nagyon „beleáll”, és nagyon komolyan csinálja azt, amihez tehetsége van, és amit szeret, akkor azt általában sikerül is megvalósítania. Csak ehhez sokszor le kell mondani arról, ami másoknak olyan természetes: a szabadidőről, a barátokkal való találkozásról, és az edzés után, esetleg a munkaidő végeztével ott kell még maradni fél órát az uszodában vagy a bankban, esetleg a borászatban, és elvégezni azokat a kevésbé szép vagy látványos feladatokat, amelyek aztán kicsit előbbre visznek másoknál.

Elszántak voltunk, nekünk ez sikerült.