Jelenlegi hely

Julianna világoszöld takarója

Hirschler Judit, a Hirschler Glas Kft tulajdonos ügyvezető igazgatója
Hirschler Judit, a Hirschler Glas Kft tulajdonos ügyvezető igazgatója
„Felpattantam, és elhadartam nekik, mennyire örültem, hogy megismerkedtünk, de nekem most azonnal el kell mennem…”

 

Szép nyári este volt. Üzleti vacsorára mentem a nagycenki kastély elegáns éttermébe. Először találkoztam leendő olasz partnerünkkel, aki először járt Magyarországon, s tervei szerint több olasz vevővel hozott volna össze bennünket. Ígéretes üzlet körvonalazódott mindkettőnknek. Személyesen még nem ismertük egymást, de a levelezésből kiderült, vannak közös pontjaink, jó eséllyel meg fogunk állapodni.

Az olasz üzletember Giovanni, feleségével jött, úgy a negyvenes éveik felé jártak. Bőven volt már üzleti tapasztalatuk otthon és külföldön, de Kelet- Európában még nem, ezért is örültek, hogy a magyar piac felé bővülhetnek. Én akkor voltam 24 éves, és a nyolcadik hónapban jártam első gyermekemmel. Hat hét múlva volt esedékes a szülés, tehát az utolsó előtti pillanatban jött össze ez a személyes találkozó. Még éppen jókor, mondtuk mind a hárman. Nevettünk.

Alig ettük meg a vacsorát, amikor váratlanul elfolyt magzatvíz. Felpattantam, és elhadartam nekik, mennyire örültem, hogy megismerkedtünk, de nekem most azonnal el kell mennem. Rémült csodálkozással néztek rám, hogy mi történhetett. Mivel bántottak meg, hogy így reagáltam… Ezért gyorsan még hozzátettem: a kórházba megyek. Szülni… Megkönnyebbültek. Nekik már két fiúk volt, tehát tudtak egy s mást e témáról. Talán eszükbe jutott, hogy ezért kár volt ezer kilométert ide utazni, de ezt nem mondták. Én viszont többször gondoltam erre, némi lelkiismeret-furdalással, de aztán az események elsodortak… Sajnos, abban az időben „pótolhatatlan” voltam a vállalkozásunknál, én voltam az „alfa és az omega”, hiszen nem nagyon akadt olyan kollégánk, aki angolul beszélt volna. A külföldi üzleteket nekem kellett megkötnöm. Így a megkezdett tárgyalás folytatása is rám maradt. Hónapokkal később.

Még azon az éjjelen megszületett a fiam. Férjem másnap reggel személyesen közölte velük e hírt a szállodában, ahol Julianna, a feleség egy kis csomagot nyomott a kezébe. Ezt a kisbabának készítettem, mondta. Kiderült, a kurtára sikerült vacsora után, alvás nélkül, egész éjjel kötött. Egy csodálatos világoszöld takarót az újszülöttnek.

Kapcsolatunk ezzel a gesztussal barátivá vált. A nem túl szerencsés start óta azóta is együtt dolgozunk. A fiam 28 éves, születésnapján minden évben emlegetjük a zöld takarót. És egy óriási bécsi rántott szelettel ünnepelünk. Az első találkozónkon ezt rendelték Juliannáék. A tányéron túlterjeszkedő hatalmas hús látványa lenyűgözte őket, mint ahogy a hagymás krumpli saláta is.

 A zöld kistakaró azóta is megvan. A három lányomat is „kiszolgálta”. Ma pedig már egy emlék, és egy tartós összekötő kapocs olasz ügyfeleinkkel. Ha ránézek, csodálkozom: milyen sokat tehet egy apró tárgy az üzletért!