Közel két hete voltam otthon, elzárva a külvilágtól. A coachingjaimat és tréningjeimet virtuálisan vittem még, de közeledett a folyamatok vége, és gyűltek a kérdőjelek. Mi lesz ezután? Mit fogok csinálni? Miből fogok élni? Januárban még úgy tűnt, 2020 életem éve lesz, hiszen hónapokra előre szinte teltház volt a naptáramban, de a járvány közbeszólt. Sorra jöttek a telefonok, amelyek után újabb és újabb lapokat kellett átsatíroznom. A sötét tinta aztán már nemcsak a papíron, de a homlokom előtt is felhőket képzett.
Ültem a kanapén, magamba roskadva, miközben kint esett... a hó. Nem tett jobb kedvűvé. Elkezdtem olvasgatni a mailjeimet, és megakadt a szemem az egyik hírlevélen, amelyben egy amerikai marketing guru azt írta, hogy most van itt az alkalom, hogy kitűnjünk, hiszen mindenki gép előtt ül és tartalomra vágyik. Rajtunk múlik tehát, hogy mit hozunk ki a helyzetből. Nincs idő hezitálni, mert aki lemarad, az kimarad. Ez hatott rám. Kinéztem az ablakon, és valami megmozdult bennem. Elindult bennem egy dallam, és jött hozzá a szöveg is. Papírra vetettem a Micimackó dal átiratát, belefoglalva a mosoly erejének elméleti hátterét. Aztán kiálltam a hóesésbe, és elénekeltem azzal a refrénnel, hogy „Minél inkább havazik, annál inkább mosolyogj, és minél inkább mosolyogsz, annál inkább jól leszel. Hull a hó és hózik, -zik, -zik, a mosoly egyre feljebb kúszik....” Ezután kitettem a facebookra, ahol eddig 292 ezren nézték meg, közel 9000 like-ot és elképesztő mennyiségű pozitív hozzászólást kapott.
Ettől nemcsak jó kedvem lett, de visszatért belém a tettvágy. Elkezdtem ontani magamból a dal-átiratokat és azokat a videós posztokat, amelyekben olyan gyakorlatokat mutattam be, amelyek jót tesznek testnek és léleknek, és mosolyra fakasztanak. Mindegyiket úgy fejeztem be, hogy „Le a rosszkedvvel, le a letargiával!”
Folyamatosan nőtt az oldalam látogatottsága, a posztjaim nézettsége, jöttek a like-ok, a kommentek, amelyekből az derült ki, hogy erőt és hitet adtam másoknak. És ez nekem is erőt és hitet adott. És szárnyakat jövőbeli céljaim megvalósításához. Hiszen egyszerű bohóckodásnak indult, amivel csak annyi volt a célom, hogy jelen legyek, de ennél sokkal több lett belőle. Kiderült, amit eddig csak reméltem, hogy meg tudok szólítani több tíz-, sőt akár több százezer embert is, akik számára értéket jelent, amit adok. Pedig nem volt kidolgozott stratégia, pontosan meghatározott célcsoport, üzleti- vagy marketingterv.
Az ösztöneim, a szívem és a lelkem mutatták az irányt. És hiszem, hogy ez a jó irány, mert a bezártság valami olyat nyitott meg bennem, amivel sok dolgom lesz még a jövőben is.