Jelenlegi hely

Hatvanhatan a hullámvasúton

Garbacz Lászlóné, az É.R.T.- ÉFSZ Kft. ügyvezető igazgatója
Garbacz Lászlóné
„Többször gondolkodtam már azon, mit kellene tennünk ahhoz, hogy pályánk csúcsok és mélypontok nélkül haladjon előre”

 

Nem szeretem a hullámvasutat. Különösen nem az üzleti életben, volt már részem benne.  Persze, jó érzés a csúcsra jutni, néha már ebbe is beleszédül az ember. Ám ha utána zuhanás következik, annak már rosszabb következménye is lehet…

Elődcégünk, az Építőipari Részvénytársaság Tatabánya 1994-ben válságos helyzetbe került. Elfogytak a munkák, elindult a felszámolás. Valamit tenni kellett, hogy ne maradjunk állás nélkül! A vállalat volt műszaki és munkás állományú alkalmazottaiból, összeálltunk 66-an és úgy gondoltuk, teremtünk magunknak munkahelyet, vállalkozást alapítunk, amolyan szakmai jogutódként. Először csak egymillió forintos törzstőkével, majd a felmondási bérünkkel és a végkielégítésünkkel megemeltük a törzstőkét.

Fantasztikus időszak következett. Mindenki alkalmazottként dolgozhatott a cégben – ez az építőiparban nem túl gyakori –, rendes fizetéssel. Sokszor még osztalékra is futotta. A hullámvasúton száguldó kis vonatunk – képletesen szólva – szépen haladt fölfelé. Csodálatos munkáink voltak, ezek egyike mindenképpen a holland megrendelésre Várgesztesen felépített Villapark volt, 100 sztenderd és 25 luxus villaházzal, teljes infrastruktúrával. A hollandok később Dunaszentmiklóson is megbíztak bennünket 54 apartman és a teljes infrastruktúra felépítésével. Szakmailag és anyagilag a csúcsra jutottunk. Ekkor már fővállalkozók voltunk, kipróbált alvállalkozók és megbízható beszállító cégek segítettek.

És így ment ez egészen 2009-ig, amikor a nemzetközi gazdasági válság miatt újra beütött a krach. Lassan, szinte észrevétlenül elapadtak a megrendelések. Nemcsak megyénkben, az egész magyar építőiparban. Addig 7 - 8 milliárdnyi árbevételünk volt, jelentős eredménytartalékkal. A csökkenő megrendelések miatt ezt a tartalékot feléltük. A hullámvasút alsó szakaszához értünk.

Bevallom, most is nehéz időszakot élünk, jórészt tőlünk független okok miatt. A társaságnak harmincketten vagyunk még tulajdonosai. Sokan már nyugdíjasként várják, hogy vállalkozásunk újra felfelé íveljen. Van rá esélyünk. Nemcsak az építőipari konjunktúra miatt, de a jelentős ingatlanvagyonunk okán is. Az utóbbi éveket ezek rendezésével töltöttem. Akik korábban kiváltak a cégből, általában azért mentek el, mert abbahagyták az aktív munkát, nekik kifizettük a tulajdonrészüket. Reményeink szerint mi, többiek sem járunk majd rosszul…

Lassan újra fölfelé indulunk a hullámvasúton, de továbbra sem szeretem ezt a „szórakozást”. Többször gondolkodtam már azon, mit kellene tennünk ahhoz, hogy pályánk csúcsok és mélypontok nélkül haladjon előre. Úgy vélem, sajnos nemcsak rajtunk múlik, mire jutunk. A környezet állapota is meghatározza, mi a pálya. Ha csak rajtunk múlna, megoldanánk…