Nem félek a kockázatoktól, de 1989-ben még a saját mércémmel mérve is merészet léptem: elvállaltam egy német cég vezetését Németország nyugati felén. Alig tudtam németül, a kapitalizmus működéséről is csak korlátozott fogalmaim voltak.
Előtte egy osztrák-magyar tollfeldolgozó vegyesvállalatot, a Hungarofedert irányítottam, a nulláról építettem fel. Ez volt akkor Kelet-Magyarországon az első külföldi résztulajdonú cég. Termelésünk nagy részét exportáltuk. A nyolcvanas években kettő kék útlevelem is volt, és piros CC rendszámú BMW-vel jártam. Élveztem a sikereket. Egyik ügyfelünk egy német vállalkozó volt. Ő kínálta fel a cégvezetői posztot. Fél évet kértem, megvártam a munkahelyem ötéves születésnapját. Akkor jelentettem be, hogy távozom.
Hogy miért mentem el? Jó állásom volt, magas jövedelemmel, sokat utaztam. Ráadásul a feleségem ismert gyerekorvos volt. De legyezgette a hiúságomat a felkérés. Én, a vasfüggöny mögül, egy német vállalatot fogok vezetni! Németországban, német dolgozókkal! Száz emberből 99 biztosan nemet mondott volna. De én kíváncsi voltam. A feleségem feladta munkáját. A gyerekekért is, akik így nyelvet tanulhattak.
A tulajdonos az első napon végigvezetett a vállalaton, bemutatott a munkatársaknak, átadott egy kulcsot, amivel minden nyitható volt, még ebédelt velem, aztán távozott. Kétszáz kilométerre lakott. Leültem az íróasztalhoz, kinéztem a hatalmas ablakokon, minden csodálatos volt: dombos táj, tágas iroda, Németország. Azt mondtam magamnak: ez már valami, sokra vittem!
Másnap a titkárnő egy hatalmas levélköteget tett elém, s kiment. Megrémültem. Egy pillanat alatt kijózanodtam, leizzadtam. Felfogtam, mibe mentem bele. A leveleket nem értettem, a fordításhoz hetek kellettek volna… Talán egy órát ültem így, magamba roskadva, majd behívtam a munkatársakat, s azt mondtam: ha fél évet önállóan dolgoztak, akkor tegyenek így a következő hónapokban is, mert nekem még idő kell az eligazodáshoz.
Furcsán néztek rám, de nem szúrtak ki velem: sokszor fogalmam sem volt, mit szignálok. Lassan belejöttem. Jól kerestem, a forgalom után részesedést kaptam. Mintha tulajdonos lettem volna. De én tulajdonrészt szerettem volna. A német vállalkozó nemet mondott. Ekkor eldöntöttem, hazamegyek.
A német munka elvállalásával majdnem egy időben itthon egy cégalapítás részese voltam. Domaszéken, egy tanyasi iskola lett a telephely, ahonnan még egy csomó rohadt káposztát is ki kellett dobálni. Betettünk négy varrógépet, elkezdődött a gyapjú és tollfeldolgozás. Ez volt a Naturtex. Németországból is adtam ide munkát, a német vállalkozó résztulajdonos lett. Talán így akarta kontrollálni a munkát. Ez volt nekem a menekülő útvonal. 2001-ben hazajöttem. A német társsal sokat vitatkoztunk, végül a fiaimmal kivásároltuk. 2006-tól családi vállalkozás lettünk. Jól döntöttünk.