Jelenlegi hely

Gondoltam két merészet

Pordán Zsigmond, a P-Metál Kft. tulajdonos ügyvezetője
Pordán Zsigmond, a P-Metál Kft. tulajdonos ügyvezetője
„Majd meglátja, mama, sikerülni fog! Bízzon a fiában!”

 

Házat építettünk, még a múlt század hetvenes éveiben, egy nagyközségben, Kisbéren. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, mindenki hozzátett valamit. A barátokkal és a családtagokkal együtt kevertük a maltert. A kalákában részt vettek a szüleim is, akik a sok munkán felül még pénzzel is segítettek. A saját munkám ide kötött, a Gamma Művek öntödéjét vezettem. Biztos hely volt, minden szépen alakult.

Váratlan fordulatot hoztak a rendszerváltás utáni évek, amikor országszerte nagyon sok céget privatizáltak. Ezek közé került a Gamma is. Ha már így alakult, gondoltam egy merészet, és pályáztam az öntödére 1991 nyarán. Mint kiderült, egyedül, nem akadt vetélytárs. Minden feltételnek megfeleltem, bíztam benne, hogy nyerek. Vártam-vártam a választ, de csak nem érkezett meg. Valamiért "parkoló pályára" tették a pályázatot. Ugyanakkor nagyon sürgetett az idő, hiszen tapasztalatból tudtam, hogy a piac nem vár, még heteket sem, egyszerűen keresnek mást.

Gondoltam hát még egy merészet, és eladtam a családi házat. A megyeszékhelyre, Tatabányára költöztem egy lakótelepi tömblakásba. A különbözet nagyobb részéből, egymillió forintból céget alapítottam. A jelenlegit. Nagy családi vita kerekedett a dologból, édesanyám veszekedett, még sírt is, hogy elkótyavetyélem a vagyont, nem lesz ennek jó vége. „Majd meglátja, mama, sikerülni fog! Bízzon a fiában!” – vigasztaltam csendesen. Megfogadtam, hogy nem okozok neki csalódást. Az összes tartalékomból gyakorlatilag megvásároltam a legfontosabb, alapvető szerszámokat. Társakat toboroztam, főleg a kisbéri csapatból, majd húsz-huszonöt lelkes és hozzáértő kollégámmal egy bérelt csarnokban szorgalmasan dolgozni kezdtünk. Voltak kockázatos lépéseink. Egyik ilyen például, hogy magunk készítettük el a kemencét. Sikerült. Elkezdhettük a gyártást. Október végére készen voltak az első termékeink, elküldtük a megrendelőnek, kíváncsian vártuk a fejleményeket. Köszönő szavak érkeztek telefonon, majd levélben újabb megrendelés. Egészen karácsonyig megfeszítetten dolgoztunk. Elégedetten tarthattunk szünetet.

A következő év első munkanapján, január 3-án érkeztem vissza Tatabányára. Egy hivatalos levél várt rám, az állt benne, hogy gratulálnak, elfogadták a pályázatomat. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Megköszöntem a lehetőséget, de nem éltem vele. Már nem maradt önerő a kisbéri újrainduláshoz… Maradtam az egykori bányászvárosban, ahol egyébként az idő tájt sorra alakultak a vállalkozások, később megérkeztek a multinacionális cégek is. Folytattuk az öntést, gőzerővel. Egy évvel később már mind a két szemem nevetett, akár a kisbéri gyárat is meg tudtam volna venni. De ami ennél is fontosabb: a mama is megnyugodott. Mégsem kótyavetyéltem el a vagyont!