Jelenlegi hely

A felszabadító kényszer

Csetneki Tamás, a GPSmart Kft. ügyvezetője
365 üzleti történet,Csetneki Tamás
„Pörgött az üzlet, akár újabb autókat is beszerezhettünk volna. De… Egyre idegesebbek lettünk.”

 

 

A véletlen is az ember kezére játszhat, hogy megtalálja a piacképes vállalkozói profilt. De nálunk inkább a kényszer volt erős „motivációs” elem. Nagy kényszer, nagy motiváció. Végül egy új vállalkozás.

Korábbi vállalkozásom gépjárművek bérbeadásával foglalkozott. A kétezres évek elején több mint 100 járművet adtunk bérbe vállalkozóknak. Pörgött az üzlet, akár újabb autókat is beszerezhettünk volna. De… Egyre idegesebbek lettünk. Míg kezdetben a bérlők pontosan visszahozták az autókat, idővel és a flotta növekedésével egyre több lett a megbízhatatlan ügyfél. Próbáltuk jogilag körbebástyázni magunkat részletes szerződésekkel, meg okmányokkal, de ez nem sokat javított a helyzeten. Rendőrségi feljelentésekkel, meg elhúzódó bírósági perekkel csak hosszadalmasan és részlegesen lehetett volna pótolni a kárt. Tehát más biztosíték kellene – fogalmaztuk meg, s kollégáinkkal elképzeltük, mi kellene ahhoz, hogy ne rettegjünk. Például jó lenne tudni, hol van egy adott pillanatban a jármű.

Akkoriban online GPS-nyomkövető rendszerek még nem léteztek. Mi tudtuk, mit szeretnénk, de nem tudtuk, miként valósítsuk meg. És akkor megláttunk egy programot, mely nyomtatott áramköröket, más néven nyákokat tervezett, s beugrott: valami ilyenre kellene alapozni a járművek mozgását követő térképes felületet. Műszaki ismerőseimmel közösen rövid időn belül kifejlesztettünk egy kezdetleges rendszert, ezt a saját autóinkba be is szereltük, a tapasztalatok alapján meg folyamatosan javítottuk, fejlesztettük. Annyira jól sikerült, hogy még abban az évben kimerészkedtünk az aktuális autós kiállításra. Kíváncsiak voltunk, mit szól hozzá a nagyközönség. Meglepődtünk a fogadtatáson. Sokan akartak rendelni belőle, és speciális igényeket is megfogalmaztak. Egy pillanat alatt döntöttünk: váltunk. Ez a mi jövőnk.

Bár az autó bérbeadás korábbi problémáját megoldottuk, de közben újabbak keletkeztek. Elszálltak a biztosítási díjak, a kamatok. Előfordult, hogy 30 százalék körül volt a hitel ára, ma a 3 százalék sem ritka. Az elvadult költségekkel bizonytalanná váltak a kilátások. Ez már sok volt nekünk, bedobtuk a törölközőt. Szerencsére akkor már ott volt az ígéretes termék, a GPS-nyomkövető rendszer.

Ez ma már nem nagy szám, sztenderd elem a nagyobb vállalati flottáknál. Más a cél, de a lényeg ugyanaz: az üzemeltető-tulajdonos tudni akarja a gépjárművek mozgásának minden részletét. És tudhatja. Szinte mindent. Az adatokat elemzi, így javítja a hatékonyságot.  Az ötletet a kényszer szülte, de mi azóta ebből élünk. Egyre speciálisabb igényekre találunk ki okos megoldásokat. A garázscégből 30-40 fős stabil vállalkozás lett, nagy multikkal az ügyfélkörben. Jó ideje már nyugodtan alszunk.