Jelenlegi hely

Etikett és protokoll – apró tanulságokkal

Fekete István, az interim menedzsment szakma hazai guruja
Fekete István, 365 üzleti történet
„Sokáig tartó kínos egyeztetések után kapta vissza a tulajdonos a festményét”

 

A spanyol etikett a diplomáciában többé-kevésbé fennmaradt. Az üzletembereknek is meg kell tanulniuk, ha nem akarnak kínos helyzetbe keveredni. Íme néhány példa, néhány tanulsággal:

A történet nem mai, de ma is megtörténhet. Latin-Amerikában egy rendelőben az orvossal szemben ülök, amikor behozzák a kávéját. Az orvos felém tolja a csészét és azt kérdezi: parancsolja? Mint a villám szaladt át bennem, hogy mit tanultam: ez egy gesztus! Anélkül nem kezdi a kávéját inni, hogy formálisan fel ne ajánlja. Szerencsém volt, eszembe jutott az ilyenkor kötelező válasz: fogyassza egészséggel!

Másik történet: diplomáciai fogadás X ország nagyköveti rezidenciáján és érkezik Y ország nagykövete. Mindketten ugyanahhoz az „tánc- és illemtanárhoz” jártak-járnak, csak épp X már túljutott a kurzuson, Y pedig kezdő. Y belép és megcsodálja X nagykövet legújabb szerzeményét, egy igen szép és értékes festményt. Meg is dicséri – annak otthoni rendje-módja szerint. Nem tudja még, hogy ezt a helyi (nemcsak helyi) szokások szerint nem szabad, illetve ha mégis, akkor a házigazda formálisan fel kell, hogy ajánlja a dicsért tárgyat. A tanultak szerint tehát X nagykövet a festményre mutat: „Tetszik?  Az Öné”. Y nagyon megörül és kisiet a gépkocsiban várakozó sofőrhöz:  „Jöjjön be kérem, kaptunk egy gyönyörű festményt”. Sokáig tartó kínos egyeztetések után kapta vissza a tulajdonos a festményét.

A világhírű tengerparti sétányon egy kávézóban ülünk kollégámmal: két idősödő hölgy áll meg a terasz előtt és „zavartalanul” bennünket néznek. „Mit néztek anyukám” – kérdi kollégám magyarul, arra számítva, hogy a mi nyelvünket a kutya se érti. „ Csak azt apukám, hogy mikor mentek már el, mert mi is itt szeretnénk kávézni” – hangzik a válasz, tökéletes magyarsággal.

Úgy adódott, hogy november elsején üzleti úton voltam. Mexikóban azon a napon nem gyászolnak, hanem a prekolumbián és a keresztény kultúra keveredése által vidám ünnepet ülnek.  A hagyomány szerint november elsején és másodikán az elhunyt hozzátartozók eljönnek a túlvilágról, ezért a feldíszített sírnál kedvenc ételeikkel, italukkal és más felajánlásokkal kedveskednek. Késő éjjelig a temetőben mulatoznak. Így emlékeznek halottaikra.

Idehaza egy ügyvédi irodában tárgyalok, befejezésül leakasztom a kabátom a fogasról és sietve távozom, fel se veszem, bevágom az autóm hátsó ülésére. Fél óra múlva cseng a telefonom: „Valószínűleg Ön vitte el X.Y. úr kabátját, mert itt maradt egy hasonló, csak éppen nagyon szűk az úrnak”. A hátsó ülésről előhalászom a kabátot, valóban nem az enyém. Kellemetlen. Viszem azonnal vissza. „De azért nézze meg előbb, hogy benn van-e a zsebében a Patek Philippe óra” – hangzik a megjegyzés. Megsemmisültem.