A Lehman Brothers-nél kezdtem dolgozni, miután szálloda finanszírozó specialista lettem az amerikai tanulmányaim végén. Ötszázan jelentkeztünk a meghirdetett állásra, engem választottak ki. Amikor az első nap beléptem a munkahelyemre, megilletődötten vártam az első feladatot. Nem sokat törődtek velem, a kezembe nyomtak egy dobozt, hogy abban mindent megtalálok.
Izgatottan vettem ki a papírokat. Azt hittem, rosszul látok. A világhírű New York Palace hotel hitelkérelmét kellett elbírálnom. Úgy hírlett, hogy e szálloda tulajdonosa Brunei szultánja volt, akkoriban talán a világ leggazdagabb embere. Hogy jövök én ahhoz, hogy a világ leggazdagabb emberének a hitelkérelmét véleményezzem? Én, „egyenesen” Újpalotáról? Tanácstalanul forgattam a papírokat, legszívesebben továbbpasszoltam volna a munkát egy tapasztaltabb kollégának. De nem lehetett, a Lehmannál ez nem volt szokás.
A Lehman Brothers akkoriban csak úgy vett fel új munkatársat, ha akadt valaki cégen belül, aki jót állt érte, s utána amolyan mentorként működött. Az én támogatóm Gevin volt, ezért hozzá fordultam segítségért. Valamin nagyon dolgozott, ezért föl sem nézett, úgy válaszolt: tedd, amit tenned kell.
Ez azt jelentette, hogy még egy szultánnál sincs kivétel. Ellenőriznem kell a tulajdonost, kérnem egy hitelképességi nyilatkozatot a tulajdonosra vonatkozóan. A kérelemben megjelölték, ki az illetékes pénzügyekben. Telefonáltam, egy ügyvéd jelentkezett. Mondtam, ellenőrizném a szultán adatait, és kérnék majd egy hitelgaranciát, hogy vissza tudja fizetni a hitelkérelemben megjelölt 250 millió dollárt. Nem láttam, de az ügyvéd válaszából egyértelmű volt,nagyon megdöbbent e megkeresésen, s arisztokrata akcentussal méltatlankodva kérdezte: ugye viccelek? Én akkor már nem hátrálhattam meg: a szabály az szabály, kérem a nyilatkozatot, meg az adatokat… Persze, közben feszengtem, rosszul éreztem magam, úgy gondoltam, fölösleges ez az egész procedúra. Még az is átfutott a fejemen hogy az egész csak egy átverés.
És akkor jött az elképesztő fordulat: mindent megkaptunk, amit kértünk, de az mégsem az volt, amire vártunk. Kiderült, tényleg átverés volt a cél, de az egész Lehmant akarták átverni! A szálloda ugyanis akkor már a szultán öccsének nevén volt, aki ellen egy végrehajtási eljárás folyt… 3-4 hónapos alapos elemzés után a cég legfelső szintjén kimondták az ítéletet: a kérelem elutasítva.
1998-ban történt ez. Akkor tehát egy luxushotel luxushitelét bíráltam el. A hitelbuborékra jellemző módon, 2003-ban, az utolsó munkanapom csak egy 70 szobás kis lepukkadt szálloda kérelméről kellett véleményt mondanom. A kereskedelmi ingatlanpiac már akkor omladozott, bár erre még szinte senki nem figyelt.