Jelenlegi hely

Dupla vagy semmi, banki alapon

Varga-Tóth József, a Pesti Építő cégcsoport egyik alapító tulajdonosa
Varga-Tóth József, a Pesti Építő cégcsoport egyik alapító tulajdonosa
„Fiatalok voltunk, nagyon kreatívak, de ez abban a helyzetben már nem segített…”

 

Három nyertese és egy vesztese van ennek a történetnek. Ennél jobbat nem lehetett belőle kihozni. Mi (mostani társammal és barátommal, Túri Árpival és Horváth P Andrással) az abszolút nyerők közé kerültünk.

2008-ban már lassan egy éve tárgyaltunk egy bankkal, hogy megoldást találjunk egy kórházfelújítás befejezésére. A cég, ahol alkalmazottak voltunk nehéz anyagi helyzetben volt. Az akkor induló válságban a pénzintézetek új hitelt már nehezen adtak, sőt a meglévőket is sokszor felmondták. A csőd elkerülhetetlennek látszott. Vezérigazgatónk hármunkat bízott meg azzal, hogy a bankkal tárgyaljunk, hátha találunk valamilyen kiutat. Fiatalok voltunk, kreatívak, de ez akkor már nem segített.

Sok-sok hiábavaló egyezkedés után rájöttünk: cégünk gondját mi nem tudjuk kezelni, ám ha hárman összeállunk, be tudnánk fejezni a felújítást. A banknak is ez volt a célja, a kórház is ezt akarta. Igenám, de egy többszázmilliós munkánál labdába se rúgtunk bankgarancia nélkül. Ahhoz viszont valamilyen fedezet, kezes kellett, különben a bank kockázata túl nagy lett volna. Se pénzünk, se ingatlanunk nem volt. Patthelyzet alakult ki. Egyik banki tárgyaláson velünk volt a vezérigazgatónk is. Amikor meghallotta ötletünket, mellénk állt. Az általa vezetett cégen már nem tudott segíteni,nekünk viszont igen. Így amikor ismét szóba került a bankgarancia kérdése, határozottan győzködte a bankot, hogy bízzon meg bennünk, a fiúk képesek befejezni a projektet. Banki tárgyalópartnerünk ezen meglepődött, s visszakérdezett: annyira megbízhatóak, hogy akár személyes kezességet is vállalna értük? Főnökünk igent mondott. És akár alá is írna egy ilyen papírt? – jött az újabb kérdés. Újra igen volt a válasz. Megkaptuk a bankgaranciát.

A bank ezzel dupla vagy semmi játékba kezdett. Csakhogy itt a dupla a veszteséget jelenti. Ha nem fejezzük be a projektet, két bankgaranciát is elbukik: a volt cégünkét és a miénket. Ha viszont sikerül a vállalásunk, akkor nem kell kifizetnie egyiket sem. Nagy volt a tét, még nagyobb a kockázat. Piaci pánik volt, a banknak mi jelentettük a menekülési útvonalat. Befejeztük a projektet, úgy, ahogy vállaltuk. Jól járt a kórház, hiszen ő már a felújítás végét akarta. Jól járt a bank, nem kellett garanciákra fizetnie. És mi hárman jártunk a legjobban: céget alapítottunk, hirtelen tulajdonosok lettünk. Ez addig egyikünknek sem jutott eszébe. Volt munkahelyünk viszont nem élte túl a válságot.

Azóta cégünk száznál több jelentős építési projektet valósított meg. Szállóigévé vált nálunk, hogy aki megbízható, az előbb utóbb megbízást kap. Bárhogy is alakult egy projektünk, mindig teljesítünk. A bizalmat, a hitelességet nem veszíthetjük el. Ez hosszú távon megtérül.