Jelenlegi hely

Búcsú a földektől

Raskó György, a Lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője
Raskó György, a Lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője
„Egymás iránti bizalom nélkül nincs életképes gazdálkodás, nincs üzleti siker, nincs gyarapodás, csak leépülés, elszegényedés, magány és szomorúság”

 

Jó tíz évvel ezelőtt értékesítettük az egyik állattartó telepünket, ahol korábban anyajuhokat és bárányokat tartottunk. Egy környékbeli gazda lett a vevő. Sokat engedtem a vételárból, részben azért, mert a telep csak vitte a pénzt, de emellett úgy gondoltam, hogy az egyszeri bevételnél fontosabb a hosszú távú üzleti kapcsolat a helyi gazdákkal, közöttük vele is.

Jogtanácsosom szerint túlságosan is nagyvonalú voltam, ami nem jó, mert ez a magatartás a későbbi üzleti kapcsolatokat számomra kedvezőtlen irányba befolyásolhatja. Nem győzött meg, így megkötöttük a helyi gazda számára egyoldalúan előnyös adásvételi szerződést. Gondoltam illik áldomást inni az üzletre, és meghívtam a gazdát és feleségét egy ebédre. Gondterheltek voltak és nem igazán boldogok. Mi a baj? – kérdeztem. „Hát, tudja elnök úr, nem vagyunk benne biztosak, hogy jó üzletet kötöttünk, mert lehet, hogy maga átver bennünket, csak nem jövünk rá miben és mennyiben”. Meglepődtem a válaszon, de később kiderült, hogy a gazda s különösen a felesége igencsak gyanakvó ember. Úgy gondolják, hogy őket mindenki mindig csak kihasználja...

Ettől függetlenül a gazdával megmaradt az üzleti kapcsolat, belépett az általunk kezdeményezett, de önkéntes alapon szerveződő integrációba is. Mi, a nagygazdaság szereztük be az inputanyagokat, adtuk a növényvédelmi szaktanácsot, sokszor a permetezést is. A terményeket rendszerint a mi kombájnjainkkal takarítottuk be, biztosítottunk raktárt és jellemzően mi értékesítettük a terményt is. Az integráció kitűnően működik ma is, több mint száz helyi és környékbeli gazdával „lépünk egyszerre" előre. Az én gazdám azonban állandóan gyanakodott, hogy az elszámoláskor átverjük. Egyszer aztán azt vettük észre, hogy rendre késedelmesen fizet, sőt, már egyáltalán nem fizeti ki az elvégzett szolgáltatásokat, a terményt pedig "feketén" eladja más kereskedőknek.

Nem jó ez így, de adjunk neki türelmi időt – gondoltam. Rossz ötlet volt, a következő évben sem fizetett és közben több tízmilliós tartozást halmozott fel.  Így aztán kizártuk az integrációból és minden szolgáltatásból. Más nagygazdákhoz ment, aztán a szomszéd községek vállalkozóihoz, de egy évtized alatt mindenütt betelt a pohár.

Falusi közösségekben transzparens az élet. Híre ment, hogy a gazda egyre másra adogatja el földjeit, hogy a vételárból vetőmagot, műtrágyát, gázolajat tudjon venni. Mindenki gonosz, mindenki rajtuk akar meggazdagodni, csúnya ez a világ – mondogatja a felesége mindenkinek, így a helyi ügyvédnek, aki még hisz abban, hogy egyszer meg tudja értetni velük: egymás iránti bizalom nélkül nincs életképes gazdálkodás, nincs üzleti siker, nincs gyarapodás, csak leépülés, elszegényedés, magány és szomorúság.