Egyszer megégettem magam, onnantól kezdve óvatosabb voltam. Volt idő, amikor uzsorakamatot is bevállaltam. Nem ez volt a baj.
A rendszerváltás környékén szinte minden fémmegmunkálási munkát bevállaltam. Jött egy vevő Németországból, brossokat, nyakkendőtűket, kitűzőket rendelt. Nagy mennyiségben, ezért célszerszámokat is készíttettem. Hitelre. Az árbevételből fizettem volna ki ezeket. Egy ideig minden jól ment, aztán egyszer elmaradt a fizetés. Én meg ott maradtam a bajban.
Szerencsére akkor már volt egy kerékpár-alkatrészüzletem is, így a szerszámgyártókkal megállapodtam: minden nap odajönnek, és a bevétel egy meghatározott részét átadom nekik. Egy hónapig minden nap megjelent valaki, s vitte a pénzt. Aztán nem jött senki. Nem értettem. Még jócskán volt tartozásom, így zárás után fogtam a pénzt, és én mentem törleszteni. Mondták, nem kell, haladékot adnak. Látják, hogy milyen becsületesen dolgozom, segíteni akarnak. Ha boldogulok, ők is jobban járnak.
Akkor már kerékpárokat is árultam, de hamar kiderült, ha készen veszem a bicikliket, s továbbadom, kicsi a haszon. Távol-Keletről viszont jó áron lehetett összeszerelendő árut vásárolni. És amikor éppen szállítót kerestem, szóltak, hogy az egyik tajvani cég éppen pórul járt: német partnere nem vette át az aktuális konténernyi árut. Rögtön tudtam, ez most az én nagy lehetőségem. Csakhogy előre kellett fizetni. Több bolttal megállapodtam a tételekről, előre fizettek. Ez hitel volt, uzsorakamattal megemelve. Nem bántam. Így jött össze az első konténerre a pénz. A 360 kerékpár értékesítése után maradt annyi, hogy újabb konténert vettem, még mindig a boltosok közreműködésével. Ez történt a harmadiknál is, míg végül a negyedik konténert már önállóan, saját forrásból vettem meg. Egyenesbe jutottam.
Közben feltűnt a korábbi német vevő. Szánta-bánta bűneit, de újra brossokat, kitűzőket akart tőlünk venni. Nem szívesen álltam vele szóba, hiszen bajba sodort, ugyanakkor így esély volt rá, hogy kifizeti a tartozását. Előfizetést határoztam meg, a megrendeléskor át kellett adnia a pénzt. Majd amikor megkapta az árut, újra fizetnie kellett. Így 4-5 hónap alatt rendezte a korábbi adósságát. Amikor ez megtörtént, abban a pillanatban abbahagytuk a brossok gyártását. Egyrészt akkor már tudtam, a kerékpárszerelés, sőt, gyártás lesz az én fő vállalkozásom. Másrészt ezzel a vevővel nem akartam többet dolgozni. Aki egyszer becsapott, azzal nincs több dolgom.
Akkor és azóta is többször eszembe jutott édesapám figyelmeztetése: mindenki csinálja azt, amihez ért. Idegen vizeken tehetetlenül sodródik az ember. Nem tudhatja, hogy a vízáram partra veti, vagy viszi tovább a folyóban. Nekem jókor jött a figyelmeztetés. Kerékpár-gyártó lettem.