Vége a költségek laza kezelésének! – ezt gondoltuk a rendszerváltás után. Ám a változás túl lassú volt. Az EU-csatlakozás aztán ránk zúdította a versenyképes konkurenciát. Pár évvel korábban egyetemista fiammal, és három barátunkkal létrehoztuk a saját vállalkozásunkat, és teljes gőzzel a GPS-nyomkövetés kifejlesztésére álltunk rá. Biztosak voltunk abban, hogy a szállító cégek vizsgálni fogják a pazarlást. A rendszerváltásig eltűrték, a verseny élesedésével már a vállalat léte is múlhatott ezen.
Az első nagy megbízást egy hulladékszállító cégtől kaptuk. Akkor már tudtuk mérni, figyelni, hol mennyi benzin fogy, s miért pont annyi. Az ügyvezetőnek garantáltuk a nagy megtakarítást. Viszont azt javasoltuk, mielőtt bevezetné a mi programunkat, azaz az ellenőrzött gépkocsi-mozgást, üzemanyag-felhasználást, emelje fel a fizetéseket 30-40 ezer forinttal. Nem értette, miért. Amikor megvilágítottuk, hogy addig magáncélra is elvettek a közösből, és az ebből származó jövedelem beépült a mindennapi életszínvonalba, ő is hajlott rá. De engedélyt kellett kérnie az önkormányzattól.
A vállalat munkaterülete közel volt Budapesthez. Valós veszély volt, hogy a szigorúbb üzemanyag-norma miatt a sofőrök jó része más munkahely után nézett volna. Akkor még nem volt általános a GPS-nyomkövetés, és a benzin-normák sem voltak túl feszesek, tehát könnyedén találtak volna „fekete” jövedelmet lehetővé tevő állást. Az önkormányzat elfogadta az ügyvezető érvelését, emelték a béreket. Ragaszkodtak viszont ahhoz, hogy egy év múlva nézzük meg, mi történt a változások hatására, hogyan alakultak az üzemanyag-költségek. Fogadást kötöttek az eredményre. Azt a számot azonban senki nem tippelte, ami végül is feketén-fehéren kijött: az üzemanyagköltségek egy év alatt 51 százalékkal csökkentek. A munka nem lett kevesebb, nem is változott meg.
Ők megdöbbentek, mi már nem. Akkoriban több hasonló megbízást kaptunk, mind megtakarítással zárult. Egy építőipari cégnél például a „fekete” cementeladást csökkentettük jelentősen. A nyomkövető kimutatta, mikor mentek olyan helyre, ami nem volt benne az eredeti úti tervben. S mivel ez jól látható volt, a tettenérés sem maradt el. Egy másik helyen a gépkocsivezetők trükkösen a visszafolyó felesleges üzemanyagot (résolajat) gyűjtötték össze maguknak. Aranybánya volt ez akkoriban egyes dolgozóknak, aranybánya lett néhány vállalatnak, amelyek így az első költségcsökkentési hullámot sikerrel vették. És majdnem „aranybánya” lett nekünk, mert erre alapozva stabilizálódott vállalkozásunk. A visszaélések elleni küzdelem maradt, de ma már az optimalizálásra és a hatékonyság javítására szolgáló technikai eszközök fejlesztésére fókuszálunk. „Szerencsére”, itt is vannak tartalékok…