Különleges hajtástechnikai elemeket gyártunk 1982 óta. Hamar kiderült, hogy a nagy felvevőpiacunk az USA-ban lenne. Ám az amerikai piac elérhetetlen álomnak látszott, nem volt elég pénzünk marketingre, reklámra. 2000-ben aztán elhatároztuk, hogy a hannoveri gépipari szakvásárra mindenképpen elmegyünk, azt kit tudjuk fizetni. Vonattal utaztunk, pincében laktunk. De ott voltunk! Előtte én több potenciális vevővel leveleztem, készültem a vásárra. Az egyik thaiföldi üzletember azt írta, hogy Hannover előtt eljön hozzánk. Látni akarja, mit csinálunk.
Örültünk és féltünk. Akkor még tízen voltunk a cégnél, nem volt arra külön emberünk, hogy őt kísérgesse. Rám hárult ez a feladat. Nem kerteltem, megkértem, jöjjön velem mindenhova, csinálja, amit én, legalább nemcsak a vállalatot, de az itteni életet is megismeri. Tetszett neki ez az ötlet, így már az első napon az óvodában találta magát. A négyéves fiam egy hosszú padon ült, várta, hogy segítsek a cipőfűző megkötésében. Csengett a telefonom, így csak intettem a thaiföldi vendégnek, csinálja ő. Később úgy mesélt erről, mint az egyik legnagyobb itteni élményéről.
Egyik este egy jó nevű elegáns étterembe vittük vacsorázni. Végignézte az étlapot, s kiderült, vallása miatt semmit nem ehet az ottani kínálatból. Más nem volt, így jobb híján rendeltünk neki egy kancsó frissen facsart narancslevet. 35 ezer forintba került! Ez most is sok lenne, de akkori anyagi helyzetünkben csillagászati összegnek számított. Nyeltünk egyet, kifizettük.
Utána együtt utaztunk Hannoverbe, vonattal. Ezt se bánta, érdekesnek találta. Jót beszélgettünk, olyannyira, hogy amikor megérkeztünk, két kollégánk leszállt a bőröndökkel, a vonat elindult, mi meg fönt ragadtunk. Rohantam a kalauzhoz, hogy hol lesz a következő megálló. Hamburgban, közölte, de átlátta a helyzetünket, és a következő állomáson meghúzta a vészféket. Még adott két ingyen jegyet is, hogy vissza tudjunk menni egy másik vonattal.
Ennyi kaland után nem meglepő, hogy összebarátkoztunk. A thaiföldi üzletembernek több amerikai ügyfele is volt, összehozott velük bennünket a vásáron. Az egyik cég beszerzési vezetője Hannover után eljött Magyarországra, ő is megnézte a gyárat, próbarendelést adott fel, s három hónap múlva már nagy tételben szállítottunk Amerikába. Azóta más tulajdonosa lett a cégnek, aki még többet vásárol tőlünk. Termékeink 95 százaléka ma már külföldre megy.
Vagyis: sínen vagyunk. Teljesült az amerikai álom. Sőt… Marketingre több pénz jut, nem vonattal, hanem repülővel megyünk a távoli célpontokra. A lényeg azonban nem változott: próbálunk szerethető emberek maradni. Őszinték, sebezhetőek. A tudáson és a speciális termékeken kívül ez a legfőbb vonzerőnk.