Jelenlegi hely

Amikor a beosztott túlszárnyalja főnökét…

dr. Hárskuti János, a Milton Friedman Egyetem docense
dr. Hárskuti János, a Milton Friedman Egyetem docense
„Az ügyfelek egy része elért gazdagsága tudatában időnként érzékelteti az értékesítővel, hogy nincsenek egy súlycsoportban”

 

Eljött az éves teljesítményértékelés ideje. Abban az évben is jól teljesített a csapat, főnökként büszke voltam mindenkire. Jókedvűen vártam, hogyan látja ezt fölülről a cégcsoport vezetése. Hasonló volt a véleményük. Az én felettesem hosszan dicsérte a csapatot. A végén még hozzátette: „Úgy látom, a beosztottaid túlszárnyaltak téged, jobban teljesítettek, mint te…” Én lelkesen bólogattam. Igen, én is úgy látom. Ez azt jelenti, hogy jól választottam ki őket, és sikerült minden tudást átadnom nekik. Most bizonyítanak.

Főnököm azonban e megjegyzést nem dicséretnek, hanem kritikának szánta. Tudtam, hogy erről van szó, de nem voltam hajlandó így értelmezni véleményét. Akkor már hetedik éve vezettem a Loyds Aviation, Gulfstream képviselet pozsonyi irodáját. A nulláról építettük fel az üzletet. A sikerhez tehetséges, ambiciózus emberek kellettek. Olyanok, akik vagy már a legjobbak voltak az adott területen – ez esetben az értékesítésben –, vagy látszott rajtuk, hogy jelentős fejlődési potenciállal rendelkeznek. Korábban is eszerint kerestem a munkatársakat, bevált ez a kiválasztási szempont. Ez esetben ráadásul nagyon gazdag ügyfeleknek kellett luxus terméket eladni – magánrepülőgépeket –, ami különleges stílust, magabiztos kommunikációt, elegáns megjelenést követelt. És nagyfokú toleranciát… Az ilyen ügyfelek egy része ugyanis elért gazdagsága tudatában időnként érzékelteti az értékesítővel, hogy vagyoni helyzetük alapján nincsenek egy súlycsoportban. Egy fiatal ezt mindig jobban elviseli, értékeli a sok pénzben kifejeződő vállalkozói sikert. Igaz, ehhez sok türelem és alázat szükséges.

Én akkor már több cég vezetésén voltam túl, a Budapesti Airport főnökeként kétezer embert vezettem, vagy a Budapest Banknál a vállalati ügyfelek részlegénél több mint négyszázat. Sokféle embert megismertem,, tudtam, hogy önmagában a pénz nem tesz értékessé valakit… De azt is tudtam, hogy repülőgépek értékesítése erőt próbáló feladat. Néha évekig egyetlen gépet sem tud eladni egy üzletkötő. Nagy lelkierőre, kitartásra van szükség, hogy a kudarcosnak látszó éveket átvészelje, míg egyszer beüt a siker… Ez kárpótol mindenért. Ezért megéri dolgozni, állandó készenlétben élni, tolerálni… És visszatér a korábbi lelkesedés, lendület.

Ilyen rugalmasságra csak egy fiatal képes. Nekem már terhes volt a sok utazás – hétfőtől csütörtökig elvileg a pozsonyi székhelyen dolgoztunk, valójában a közép-európai országokban „vadásztuk” az ügyfeleket. Nyugalmasabb életre vágytam. Így tényleg jól jött, hogy a „fejemre nőttek a fiatalok”.

A hetedik év végén, 2019 decemberében megegyeztünk, hogy távozom. Egyik fiatal munkatársam lépett a helyemre. Örültem.