1996 őszét írtuk. Egy 3 napig tartó migrénes fejfájást követően beutalt a háziorvosom egy MR vizsgálatra. Az idegsebész fehér arccal mutatta a felvételeket: egy öklöm nagyságú ciszta, azaz egy vízzel teli hólyag volt a koponyám bal oldalán. Valószínűleg úgy születtem, hogy a három agyhártyámból kettő összetapadt és így alakult ki a ciszta 26 év alatt. Az orvosi konzílium megállapította, hogy ez a ciszta ráadásul továbbra is nő és pusztítja a mellette lévő agysejteket. Ki kell operálni, különben le fogok épülni. Azt is mondták, hogy ők ekkora cisztát ember fejében még nem láttak és remélik, hogy simán megy majd a műtét…
Három hónapja voltam házas, egy vezető multinacionális tanácsadó cégnél projektvezető, épült a családi házunk, két végén égettem a gyertyát és éppen a világot akartam megváltani.
Sajnos, az operációnál nem ment minden simán. Három műtét volt, és az első műtét során stroke-ot kaptam, a jobb oldalam részben lebénult. Nem tudtam írni és gépelni. Sérült a beszédközpontom és a periférikus látásom is. Az is kiderült, hogy az agyam egy billiárd golyó nagyságú helyén továbbra is víz maradt, mert ott nem fejlődött ki az agyam.
Depresszióba estem. Egész nap csak aludni akartam, kerültem az embereket. Úgy éreztem, a munkahelyemen már nem tudom megállni a helyem és haszontalan tagjává váltam a családunknak is.
Aztán elgondolkoztam: tényleg így, önsajnálatban szeretném leélni az életemet? Egy sötét szobában, besavanyodva és megkeserítve nemcsak a saját, de az egész családom életét? Hát nem! Paradigmaváltásra volt szükség.
Úgy döntöttem, hogy a balkezem lesz a jobb kezem és megtanultam bal kézzel írni. Elfogadtam, hogy lassabban tudok olvasni és sokkal jobban oda kell figyelnem, ha másokkal beszélek. Így lett a savanyú citromból édes limonádé. Egy idő után a feleségemmel már azon viccelődtünk, hogy az a rész, ami hiányzik az agyamból, bizonyára a stílusért és a jó modorért felel, mert szerinte e két dolog hiányzik belőlem.
Ismét munkába álltam és egy év múlva nekifogtunk egy következő álom megvalósításának: egy világkörüli utat terveztünk, terepjáróval. 14 havi szabadságot kértünk a munkahelyeinken. Megkaptuk.
Egy évi tervezés után 1999. május 20-án indultunk nyugat felé és 2000. július 14-én érkeztünk haza kelet felől. 40 országban jártunk, 110 ezer km-t tettünk meg, naponta 3000 forintból fedeztük a szállásunkat és az ellátásunkat és újra definiáltuk a lehetetlen fogalmát. Az ausztrál sivatagon áthaladó 3000 km-es Stuart Highway-en született meg a Katica Tanya ötlete és neve. 2001 nyarán megvoltak az első kapavágások. Mára 1,4 milliárdot ruháztunk be. A saját keresetünket 11 éven át betettük a cégbe, hitelt vettünk fel és a profitot folyamatos visszaforgattuk. Ez az álom is megvalósult. De ez már egy másik történet.