Egyetlen nagy igazi üzleti történetem van, ez pedig a Caola megvásárlása, és életben tartása. Voltak közben más cégeim is, talán nyereségesebbek is, ezek már nincsenek. Eladtam, vagy átadtam a korábbi tulajdonostársamnak. De a szívem csücske mindig is a Caola volt. Azt is mondhatom, hogy ez a végzetem…Olyannyira, hogy amikor 1999-ben, az akkor éppen „aktuális” anyagi gondok miatt sok termék gyártási joga mellett a Caola nevet is eladni kényszerültünk, egy világ omlott össze bennem.
Akkor nem volt más választásunk: Veszteségesek voltunk, eladósodtunk. A bajok mögött a multik térhódítása mellett az én rossz személyi döntésem, gazdálkodási hibák is voltak. De a név sokat ért, és a kapott pénzzel szanálni tudtuk a vállalatot. A hitelek jó részét visszafizettük, újra a működésre, a fejlesztésre lehetett koncentrálni. Vagyis ennek köszönhető, hogy a vállalat ma él, létezik. Ha ez nincs… A Caola termékek jó részét továbbra is mi gyártottuk, már bérmunkában, az új tulajdonosnak, az Egyesült Vegyi Műveknek (EVM), amely aztán forgalmazta. Külön céget is alapított erre Caola néven. Üzletileg bejött ez a konstrukció. Nyereségesek lettünk.
És mégis… Engem zavart, hogy nem a miénk a Caola… Ez talán amolyan öreges önzés. Ezért amikor 2010-ben hírét vettük, hogy megszűnik az a cég, amely termékeink kereskedelmét végezte, lépéskényszerbe kerültünk. Az egy dolog, hogy kezünkbe vettük az értékesítést, de hiányoztak a Caola-termékek. Ezek gyártási joga is ennél a cégnél volt. Nem volt más választásunk, minthogy visszavásároljuk, persze, a Caola névvel együtt.
Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor aláírtuk a visszavásárlási szerződést. Még akkor is, ha tudtam, a 70 milliós vételárat csak hitelből tudjuk kifizetni. Bíztam benne, hogy kigazdálkodjuk. Most 2018 van, és még élünk. Budapestről Diósdra tettük át székhelyünket és a gyártást, egy szebb környezetbe. Zajlik az átköltözés. Vannak új termékeink, bérmunkák, s némi exportunk is.
A Caola 187 éves, ez szép kor egy vállalatnál. Megérdemelné, hogy megérje a 200 –t is. De kivel? Én 86 éves vagyok. Ez is szép kor, de nincs benne „perspektíva”.
Tehát lassan döntenem kell. A Caola kétszer az enyém lett. De talán az lenne a racionális, ha lassan lemondanék róla. Kinek a javára? Fiam az egyik nagy támaszom, ám neki Brazíliában is vannak üzleti érdekeltségei. Most már hosszú ideje itthon van, intézi az új helyre költözést. De vajon neki is szíve csücske lesz a Caola? Vagy őt más „szerelem” vonzza? Bízzam menedzserekre? Vannak remek munkatársaim, nem vitás…
Szóval: lassan le kellene mondanom Caoláról. Tudom, hogy ez a racionális döntés. De az ember dönthet racionálisan egy „szerelemben”?