A japánokról közismert, hogy a minőség náluk mindennél fontosabb. Ám más erről hallani, mint meg is tapasztalni.
Az 1980-as évek végén Japánban dolgoztam, a Nippon Tungsram igazgatójaként. Halogén fényszórókat szállítottunk az ott gyártott autókhoz, így a Toyotához, a Nissanhoz. Nem közvetlenül a gyárba, hanem a fényszóró lámpatesteket összeszerelő cégekhez. A szakmában van egy sztenderd, hogy 1 millió termékből mennyi lehet a selejt. Ezzel szemben a mi egyik partnerünk elvárása a „zéró defekt” volt. Akkoriban többszázezer fényforrást szállítottunk évente, hibamentesen. Már itthon szigorú ellenőrzést végeztettünk a gyárban, majd amikor megérkezett az áru Japánba, mi ott újra átvizsgáltunk minden egyes darabot. Egy ideig jól működött ez a kettős védelem.
Egyik nap azonban csengett a telefon, s a partnerünk drámai hangon közölte: találtak egy selejtes terméket! A műszaki igazgatóval másnap kora reggel a helyszínre utaztunk. Egy nagy tárgyalóban 6 japán szakember fogadott minket. Az asztal közepén a „bűnjel”, a mi fényforrásunk. Hosszú és nagyon alapos fejmosást kaptunk, mégis hogyan engedhetünk meg magunknak ilyesmit… Megvizsgáltuk a terméket. Egy olyan hiba volt benne, amit a gyártás után nem mindig lehetett kiszűrni. Bocsánatot kértünk, a japán kultúrának megfelelően szinte hamut szórtunk a fejünkre, és megígértük, mindent megteszünk, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Az igazság persze az, hogy ilyen mennyiségnél előfordulhat némi selejt.
A japánok reakciója erre meglepett minket. Azt kérdezték: hányan élnek Magyarországon? Tíz millióan? És ha egy embert megölnek közülük, a rendőrség nem tesz semmit, mondván, mi az az egy a 10 millióhoz képest…? Azonnal felfüggesztették a beszállításainkat és ideiglenesen egy másik, konkurens cég lépett a helyünkre. Ezt mindaddig fenntartották, amíg hitelt érdemlően nem bizonyítottuk, hogy hatékony minőségjavító intézkedéseket tettünk, és ezek dokumentálását partnerünk jóvá nem hagyta. Mivel minden termék dátumbélyegzővel volt ellátva, az akkor már Japánban lévő készletet vissza kellett hozni Magyarországra. Csak akkor szállíthattunk újra – természetesen új dátumbélyegzéssel –, amikor „megjavultunk” és elhitték, hogy hasonló problémák a jövőben nem fordulhatnak elő. Szerencsére, a magyarországi műszaki kollégák segítségével ez gyorsan megtörtént és folytathattuk a szállítást.
Ha ennyire „minőség mániások” a japánok, vajon miért érdemes nekik szállítani? – adódhat a laikus kérdés. Mert a minőséget ők megfizetik. Volt, hogy dupla árat adtak a szállított fényforrásért, mint amennyit Európában elértünk. És aki Japánban beszállító lehet, arról mindenki tudta: minőségi gyártóról van szó! Ennél jobb névjegy nem is kellett.