
HOZZÁVALÓK:
1 lelkes és rátermett fiatalember
2. gazdasági lehetőségek
3. szerencse
Végy egy lelkes és rátermett fiatalembert a rendszerváltozás pillanatában, akinek van némi érzéke a számokhoz és a jogszabályokhoz. Keverj hozzá egy-két privatizálható vállalatot, meg néhány alkalmazottat, akik hajlandóak azt tenni, amit hősünk mond nekik. Az első sikeres üzletek után tódulni kezdenek hozzá más vállalatok vezetői, segítsen privatizálni az általuk vezetett céget, némi részesedésért. Alapelve, hogy csak az a jó üzlet, ahol mindenki jól jár. Viszonylag hamar meggazdagszik. A sok pénz még több pénzt terem, a rossz döntések pedig csak előkészítik a jó döntéseket. Főiskolát, tudományos játszóházat alapít.
Az első házasság, két nagy gyerek után ekkor tájt talál rá a szerelem, lel egy nőt, vagy egy nő leli meg őt, és kölcsönösen elhiszik, hogy boldoggá tehetik egymást. Gyerekek jönnek e világra. Hősünk úgy érzi, csak most van igazán értelme a hajtásnak, hiszen már nemcsak a saját és szerelme boldogsága a tét, az összes utód gondtalan jövőjét is megalapozhatja. Egyre több idő kell hivatali és üzleti ügyeire, ezzel fordított arányban állnak a család körében tölthető órák. Felelősnek érzi magát a munkatársaiért, őértük is hajt, róluk is gondoskodik.
Vagyona nőttön nő, de az irigyei és ellenfelei száma is szaporodik. Legszívesebben velük is valami jót cselekedne. Egyre inkább arra vágyik, hogy mindenki szeresse, emiatt keveredik néha nőügyekbe, amelyekre voltaképpen semmi szüksége, de szeretetéhsége erősebb, mint a pénzvágya. A pénz is arra kell, hogy akinek a szeretetét nem kapja térítésmentesen, annál tőkével vagy gazdasági támogatással érjen célt – voltaképpen tehát a nagybani szeretetpiacon vásárol rendszeresen. És soha nem elég.
Az emberélet útjának felén túl azt veszi észre, hogy lélegzés helyett zihál, s élet helyett szünet nélkül kapkod. Ekkor tájt a szerelme – gyermekeinek anyja – lázadozni kezd. Szemére veti, hogy miért fecsérli minden energiáját a siker hajszolására? Minek még nagyobb ház, még tekintélyesebb bankszámla, ha nem jut elég ideje a szeretteire? A lelkes és rátermett fiatalember immár fáradt középkorú, e szavak hallatán fölvonít: De hát én ezt mind értetek csinálom! Azért, hogy ti gondtalanul élhessetek, most és mindörökké! Az asszony, aki 20 éven át biztosította az otthon melegét, kijelenti, hogy ő nem ebbe az emberbe szeretett bele, kéri vissza a lelkes és rátermett fiatalembert. Hősünk maga is vágyik arra, hogy visszaszerezze régi énjét, de már elképzelni sem tudja, hogyan szakadhatna ki a vállalkozásai vezetéséből, a munkájából, magyarán, a sikereiből. Fél, hogy erre már nemcsak a házassága, de az egyénisége is ráment.
…Aki tudja, miként lehetne másként főzni a sikert, írja meg a kiadóba!