A rendszerváltás után holland vezérigazgatónk volt, én a magyar piacot vezettem. Sokszor nem értettük egymást. Pedig mindannyian jól beszéltünk angolul. Nem volt nyelvi problémánk. Vagy mégis…?
Előfordult, hogy a holland főnök kérdezett valamit, rövid választ várt, mi meg jó hosszan, körülményesen válaszoltunk. Nehezen szoktuk meg egymás stílusát. Tudtuk, nekünk kell alkalmazkodni. És nem is kért sokat, csak világos, egyértelmű válaszokat. Na, ez volt akkoriban a legnehezebb. Ő azt mondta, amit gondolt, százszázalékosan biztosak lehettünk abban, hogy nincsenek hátsó gondolatai. Mi is gondoltunk valamit, de nem mindig azt mondtunk. Udvariaskodtunk. Kollégáimtól azt kértem: szedjük pontokba javaslatainkat. Fogalmazzunk egyszerűen, hogy igen vagy nem lehessen a holland főnök válasza. Akkor talán nem értjük félre egymást.
Lassan összecsiszolódtunk. Ő megértette, mi még őrizzük az előző rendszer őszintétlenségét, mi meg kezdtünk holland módra gondolkodni. Nem mindig volt könnyű. 1992-93-ban a hollandok elérkezettnek látták az időt, hogy átálljunk az elektronikus üzemmódra. Azaz írógépről, számítógépre. Nagy volt az ellenállás, ami leginkább a munka halogatásában nyilvánult meg. Akkor a holland főnök látványosan a magasba emelt egy nagy, nehéz régi írógépet, és a földre ejtette. Óriási robaj, szikrák, azt hittük, beszakad a padló. A szemléltetés sikerült: új időszámítás kezdődött.
Az ezredfordulóig tartott a holland korszak, utána finn tulajdonba került a VNU, és Sanoma lett a neve. A holland főnökünk megmaradt. Örültem neki. E tulajdonosváltás nem hozott nagy változást az életünkbe. És nemcsak a holland vezető személye miatt. Mindkét kultúra protestáns alapokon áll, a hollandoké kálvinista, míg a finneké lutheránus. A hollandok, határozottan, célra törően, offenzívan dolgoztak. Érződött rajtuk a történelmi múlt hatása: hódító nemzet voltak, kereskedtek, meggazdagodtak. A finnek szerényebben, csendesebben dolgoztak, az északi mentalitás visszafogottabb kommunikációs stílust alakított ki náluk. De tudták mit akarnak. Finnországban 60-70 év alatt eltűntették a 600 évnyi lemaradást. Az alapok mindkét nemzetnél ugyanazok voltak: tisztelték a teljesítményt.
A holland főnököm minden évben értékelte munkámat. Egyszer szóvá tette: nem vagyok kritikus vele szemben. Nem tudja, mit gondolok valójában róla…. Neki is kell az őszinte visszacsatolás. Mondtam, ehhez nem szoktam hozzá, de megoldom… Legközelebb már így értékelt: olyan holland vagyok, akinek magyar az útlevele.
Kollégáimtól a cégnél csak annyit kértem: maradjunk magyarok, de a munkahelyünk legyen Hollandia. Együttműködő, de eredményorientált. Becsüljük annyira magunkat, hogy tisztességesen dolgozunk. Úgy érzem, sikerült.