Igazából sosem távolodtam el az alma mátertől. Veszprémben az egyetemi éveim végén igazi nagyszájú diák voltam, részt vettem mindenféle közösségi megmozdulásban, és dolgoztam is a szervezési tanszéken, ahol a diplomamunkámat írtam. Ugyan nem maradtam ott egyetemi karriert építeni, de volt oktatóimmal megmaradt a jó kapcsolat. A képzés abszolválása után néhány évvel már beindultak a közös projektjeink, és azon kaptam magam, hogy visszatértem egy-egy gyakorlati foglalkozást, vagy órát megtartani.
Nagy szerencsém volt, hiszen olyan főnökeim voltak, akik elnézték agymenésemet és kötődésemet az egyetemi szférához. Ha nem is támogatták kifejezetten törekvéseimet, de a 3T (tilt, tűr, támogat) közül a „tűr” nekem már elég volt.
Később minden megváltozott. Veszprémben, az egyetemen önálló tantárgyam lett, és más intézményekben is elkezdtem oktatni. Alkalmazottból hirtelen egy másik cég kistulajdonosa lettem, majd eljött az igazi saját vállalkozás időszaka. A névkártyára a CEO megnevezés került. Megnőtt a mozgásterem, a szabadságom.
Ebben az időszakban rengeteget gondolkodtam azon, hol vannak a saját határaim? Tulajdonos-ügyvezetőként lehetőségem nyílt a rendelkezésemre álló erőforrásokat – érzelmi elkötelezettségemnek megfelelően – felhasználni. Persze, ennek nem örült mindenki. Voltak kollégák, akik ezt diplomatikusan adták tudtomra, és voltak, akik kevésbé burkolt üzeneteket küldtek, miszerint az ügyvezető jobban tenné, ha minden energiájával a céget fejlesztené.
Fel kellett magamnak tenni a kérdést, amely egy ideje már nyomasztott: rossz vezető vagyok, ha a személyes értékrendemet, ahol az anyagiak mellett fontos a „good feeling” és a hasznosság megteremtése is, ráerőltetem a cégemre? Magamban azt vezettem le, hogy egy életem van: ahogy nincs időnk rossz borokat inni, úgy nincs idő arra sem, hogy magunkat részben feladva, csak egy cél vezessen, az anyagi cél.
Kitartásomat látva aztán jött az elfogadás, és jöttek a cég számára is értékelhető eredmények.
Az oktatási szenvedélyem érdekes színfoltja a személyes megítélésemnek, vagy ahogy a marketingesek mondják: jót tesz a personal brand-nek. Több elismerést is kaptam: címzetes egyetemi docens lettem, illetve kitüntettek a Kármán Tódor díjjal is. A példa hatására a kollégák közt sikk lett az oktatás.
A „híd az akadémiai szféra és a gazdasági élet között” szerep a cégnek is üzletileg jól kimutatható hasznot kezdett hozni. Jól működik az általunk mélységi toborzásnak nevezett tevékenység, melynek keretében oktatási célzatú, és egyetemi rendezvényeken is interakcióba kerülhetünk a hallgatókkal, és adott esetben gyakornoki, vagy végleges állásajánlatot tehetünk. Vagyis: megéri vezetni és oktatni. Akár egyszerre is.