Egy soha el nem csattant atyai pofonnak köszönhetem a szakmai sikereimet, hogy a világ legjobb egyetemein a legjobb tanároktól tanulhattam a borkészítést, valamint, hogy huszonkilenc évesen egy nagy borászat cégvezetője lehetek.
A húszas éveim elején sokat buliztam. Érettségi után külön költöztem a szüleimtől, Egerből Budapestre kerültem, miután felvettek a kertészeti egyetemre. Mindez nagy változás volt az éltemben, a főváros, a budapesti éjszaka pedig szó szerint beszippantott. A tanulás helyett fontosabb volt a szórakozás, így az egyetem első évét nem úgy abszolváltam, ahogy azt elterveztem. Bukott szamárként jöttem el az egyetemről, mert nem hogy szigorlatozni nem mentem el, de volt olyan alapozó tantárgyam, amiből még aláírásom sem volt.
Az egész egyetemmel tele lett a bakancsom, az indexemet bedobtam a sarokba, hazajöttem, és nagyképűen kijelentettem, hogy nekem nem kell a diploma. Azt gondoltam, ott a családi vállalkozásunk, a borászat, én ott beülök a tutiba, és majd közben megtanulom a borászkodás minden csínját-bínját.
Amikor a döntésemet megosztottam a szüleimmel – így utólag visszagondolva –, nagyon okosan és ügyesen reagáltak a kirohanásomra. Talán ők tudták, én nem is sejtettem, hogy ezzel az egész életemet meghatározzák. Édesapám azonnal közölte, hogy a családi vállalkozásban vezetői pozíciókról ne is álmodozzak, a legjobb, amit ajánlani tud nekem, az a traktoros munka, és garantálja, hogy a cégnél én előrébb lépni nem fogok.
A kijelentése váratlanul ért. Nem a fizikai munkától ijedtem meg, hanem a vázolt életkilátások rettentettek el, és a tudat, hogy nem vihetem tovább a családi vállalkozást, hiszen velem vezetőként nem számolnak. Mellékvágányra kerülök, holott minden álmom az volt, hogy egyszer apától átvegyem a stafétabotot. Világossá vált, ehhez előtte bizonyítanom kell.
Másnap visszamentem Budapestre, előkerestem az indexemet, az egyetem elektronikus tanulmányi rendszerében újra aktiváltam magam, a bolognai képzésnek köszönhetően ismét felvettem az elégtelennel zárt tantárgyakat, emiatt a következő tanévben duplamennyiségű vizsgát teljesítettem, hiszen az eltékozolt egy év anyagát is megtanultam a második évben. Újra sikerélményeim és céljaim lettek. Megkedveltem a kertészeti egyetemet, és mindent megtettem azért, hogy eljussak Új-Zélandra dolgozni, hogy megtanuljam, megtapasztaljam, ott milyen egy szüreti szezon.
Végül édesapám volt az, aki belenevelt a cégvezetésbe. Minden tapasztalatot átadott, amit ő már megszerzett. Gyakran hangoztatja, hogy ő már a tárgyalópartner haja állásából meg tudja mondani, hogy komoly üzletet kötnek egymással, vagy sem. Sok mindent tudok már, de ez a képességem még hiányzik. Van még mit tanulnom.