Majdnem minden férfinak az az álma, hogy legyen egy sörözője, kávézója, étterme, vagy éppen saját borászata. Milyen jó is az, amikor a barátokat vendégül látjuk, körbevezetjük, bemutatjuk a birodalmat, eldicsekszünk a jó kávéval, saját borral, majd nagyokat iszunk, beszélgetünk.
Én harmincéves koromban – két kicsi gyerek apjaként - éreztem úgy, itt a nagy pillanat, megvalósítom az álmom: egy akkor nyíló üzletközpontban vettem egy kávézónak és egy sörözőnek való helyet. Lázas tervezgetésben teltek a következő hónapok. Nyakamban fényképezőgéppel jártam, minden jó ötletet lefotóztam, hogy orientáljam a tervezőt. Mindenbe belefolytam, azt akartam, hogy az egész olyan legyen, mint amilyennek elképzeltem.
Olyan lett. Közben azonban a főmunkámat is végeznem kellett, ezért az álom valóra váltásával nagyjából esténként, éjjelente, meg a hétvégén foglalkoztam. De akkor mindig. Beláttam, hogy ez így nem mehet sokáig, ezért bevontam egy társat magam mellé, akinek volt fogalma a vendéglátás eme két területéről. Tőle megtanultam profi módon sört csapolni, s azt is, hogyan lehet kivédeni az esetleges csalásokat. Megvettük a legjobb készlet-nyilvántartási programot, számlázógépet, hogy mindent átláthassunk, követhessünk, s felkészültünk a rohamra. Nagy marketingkampánnyal kinyitottunk. Sokáig nagyon erősen akcióztunk, jól ment az üzlet.
Aztán pár hónap multán az üzletközpont látogatottsága csökkent, vele a mi forgalmunk is. Még többet akcióztunk. Ez segített, de nem hárította el az egyre közeledő katasztrófát. Beláttuk, nem tudunk megbirkózni az egyre nyilvánvalóbb csőddel. Döntöttünk: eladjuk mindkét helységet. A sörözőre még éppen hogy csak kitettük az „eladó” táblát, amikor bejött egy kopasz, kigyúrt ember. Az árat kérdezte. Megmondtam. Nem alkudozott, közölte, megveszi. Azonnal foglalót fizet. S egy köteg 500 euróst vett elő, nyloncsomagolásból. Szerződni nem akart, mert másnap már elutazott, két hétre. Hívtam a társamat, most mit csináljak? Szerződés nélkül vegyem el a pénzt? Aggódtam, mibe megyek bele. De nem volt választási lehetőség, bármit mondtam, mindenre bólintott. Belementem. Két hét múlva megjött, a feleségével. Neki vette a sörözőt, hogy legyen mivel foglalkoznia… A kávézóval nem volt ilyen szerencsénk, annak működtetését csekély összegért adtuk át. Összességében azért nagyobb veszteség nélkül megúsztuk ezt a kalandot.
Én tehát kipipálhatom: kávézó, söröző megvolt. Éttermet, borászatot nem szeretnék. De azt megtanultam: félszívvel, munka mellett esély sincs arra, hogy egy ilyen vállalkozást valaki nyereséggel működtessen. De még ez is kevés. Nem árt, ha ért hozzá, ha ismeri a dörgést. Különben pórul járhat. Én megúsztam. De nincs mindenkinek ekkora szerencséje!