A lapkereskedelem mellé új üzletágat is akart a magyar Lapker Zrt-t is birtokló Lagardére francia cégcsoport 2007-ben. Ez logikus volt, hiszen a lapeladásokból származó árbevételt nehéz volt növelni, de még tartani is. A cseh és a magyar tagvállalat – egymástól függetlenül – a Costa kávézók meghonosításában látta a kitörési lehetőséget. Az egyéves tárgyalások eredményeként 2008-ban Budapesten megnyílt az első üzlet, majd 2010-ig még három. Közben azonban kitört a gazdasági válság, ami felborította az előzetes kalkulációkat. A Costa minőségi kategóriába tartozik, ezért kicsit drágább, mint az átlagos magyar kávé. Akkoriban a kávén is spóroltak az emberek. A magyar vállalatnál én voltam e projekt felelőse, így nekem adták feladatul, hogy csináljak valamit. Tegyem nyereségessé… Vagy… Ez a „vagy” az alig megnyílt üzletek bezárását jelentette volna.
Úgy éreztem, korai ez a „halálos” ítélet, ugyanakkor a számítások alapján még 2011-ben is veszteséget termeltek volna a kávézók. Ráadásul egy „bébi korban” lévő termék sok törődést igényel. De bezárni sem akartam… Sok munka volt benne, és úgy éreztem, hosszú távon van fantázia a kávézókban. Sokat töprengtem, mit tegyek. A vállalatcsoporton belül összebarátkoztam egy lengyel kollégával, aki hasonló pozícióban dolgozott, mint én, de 2011 őszén már otthagyta a céget. Felhívtam. „Irek, beszélnünk kell…”– mondtam. „Kitalálhatom, miről van szó? Meg akarod venni a Costa-boltokat” – reagált Irek. Korábban ugyanis már meséltem neki a gondokról, s hogy én ennek ellenére hiszek benne. „Beszállok melléd” – hangzott a következő mondat. „Sőt, hozok még egy tőkéstársat…” Így hármunknak már volt annyi pénze, hogy belevágjunk. A részleteket gyorsan megbeszéltük, ekkor éreztem, hogy a lengyelek és a magyarok gondolkodásában tényleg sok a hasonlóság. És bíztunk egymásban.
A Lapker Zrt. nem ellenezte ezt a megoldást, így bezárás helyett átvettük mind a négy boltot. Új franchise szerződést kötöttem a jogok tulajdonosával. Én lettem a többségi tulajdonos 66 százalékkal, de minden operatív munka is rám hárul. Ebben állapodtunk meg, a lengyel tulajdonostársaim évente egyszer megnézik, hol tartunk, mit csinálunk, néha tanácsot adnak, figyelik a nemzetközi trendeket. Ideális felállás, teljes az összhang köztünk.
És az idő engem igazolt. Ősszel megnyitottuk a 30. üzletet. Arra a kérdésre azonban nem tudnék válaszolni, vajon mindez megvalósult volna a nagyvállalaton belül is, ha kivárják? Inkább azt mondanám, hogy nem. Egy nagyvállalat nem alkalmas arra, hogy profilidegen kis üzlettel bíbelődjön… Ehhez némi megszállottság, és sok-sok munka, törődés kell. Kisvállalkozóknak való feladat ez.