A 2000-es évek elején a Malév vezérigazgatója voltam. Sztrájkoltak a dolgozók, s nekem kellett velük tárgyalni. A társaságnál már másfél évtizede dolgoztam, tehát ismertek, s én is sok embert ismertem, és ami a lényeg, a cég korábbi pénzügyi vezetőjeként a működés részleteiben is otthon voltam. Úgy gondoltam, engem itt meglepetés nem érhet. Nem így volt.
A tárgyalásra olyan tanácsokat kaptam, amilyenekre biztosan soha nem gondoltam volna. Öltözködési útmutatót adtak kollégáim, ami leginkább abból állt, hogy nehogy nőiesen öltözzek fel. Vegyek fel egy egyszerű nadrágot, pulóverrel, az elég semleges megoldás. Aztán amikor vázolom a helyzetet a munkatársaknak, nehogy fekete-fehér, igen-nem helyzet elé állítsam őket. Én csak mondjak el mindent, bízzam a szakszervezeti vezetőkre, hogy a döntési helyzetet egyértelművé tegyék. Hogy miért kaptam ezeket a különös tanácsokat? Mert nő vagyok, a sztrájkolók zöme pedig férfi volt. Ők pedig nem fogják elfogadni egy nőtől, hogy választás elé állítsa őket. Ha kerek-perec döntést akarnék kicsikarni, akkor nem érek célt. Megfogadtam a tanácsot, nem is csodálkoztam, nem háborodtam fel. Megszoktam már, hogy időnként zavaró „tényező”, ha egy nő ül a vezérigazgatói székben.
Már gyerekkoromban „zavaró elem” volt ugyanis, hogy nem fiúnak születtem. Az édesapám fiút várt. Aztán lett két lánya. Pistinek és Gyurinak hívott bennünket. Nekem ez így volt természetes, csak társaságban csodálkoztak az emberek. Amikor 8 éves lettem, apám az ölébe ültetett, az autóvezetést próbálta tanítgatni. Fiús nevelést kaptunk. Így az óvodában sem babákkal játszottam, hanem a fiúkkal együtt autókkal. Próbáltak „átnevelni”, de nem ment. Engem már nem lehetett benyomni a lányoknak szánt dobozba.
A munkámban is öntudatosan viselkedtem. Gyakran megkaptam, hogy nem elég, hogy akadékoskodik, de még nő is…! Pedig összességében azért igyekeztem belesimulni a társadalmi közegbe. Követtem az elvárt öltözködési szokásokat, igyekeztem eltűnni a tömegben. Üzletasszonyként sötét kiskosztümöt, fekete körömcipőt hordtam, s a ruhatáram fekete-szürke-fehér darabokból állt össze.
Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Ma már túlléptem ezen. Egyéniségemnek jobban megfelelő színes ruhákat hordok, s nem zavarnak a társadalmi elvárások. Sőt! Ma már azt is belátom, hogy nemcsak hátránya van annak, ha nő a vezető, de sok előnye is. A női tárgyaló partnerekre például mindig jobban emlékeznek, merthogy általában kisebbségben vannak a fontos döntéshozói posztokon. Még a legkeményebb férfi is kicsi visszavesz hangerejéből, tárgyaló stílusa udvariasabb lesz, ha a partnere nő. A szolidabb tárgyalási hangnem könnyebben vezet megegyezésre, megbékélésre. Vagyis egy női főnök eredményesebb lehet.