Rothschild báró a fiához fordul: „látod azt a fát? Másszál föl rá!” A fiú szófogadóan felmászik. „Ugorj le!” –hangzik a következő utasítás. A gyerek leugrik és csúnyán összetöri magát. „Na! Ezt csak azért csináltam veled, hogy megtanuld, még az apádban sem bízhatsz meg.”
Ez a kicsit otromba vicc jutott eszembe egy gyerekkori emlékem kapcsán, ami valahogyan így történt:
Apuék vállalata kiállított az őszi BNV-én még akkoriban, amikor Győrben 5 jegyűek voltak a telefonszámok és a kecskeméti unokatestvéreméket csak interurbán kapcsolással tudtuk felhívni. Tehát úgy kb. 10 éves lehettem a 1960-as évek vége felé. Apu kéthetes budapesti kiküldetése után egy nagy nylonzacskó képes levelezőlapot hozott nekem, gyönyörű nyugati kocsik fotóival. Máig nem értem hogyan járhatott el olyan könnyelműen, ugyanis kicsit flegmán a kezembe nyomta, „add el!” felhívással. Az akcióban éreztem valahol a családunk generációkon átívelő szarkasztikus humorát, de mégis szívesebben vettem komolyan, mint kritikusan a kijelentést. Másnap az iskolában tüstént el is kezdtem az értékesítést. A színes képeslapokat 20, a fekete-fehéreket kezdetben 15 később kedvezménnyel, 10 Ft-ért kínáltam és adtam el az elcsábult osztálytársaknak.
Néhány nap múltán aztán jöttek a kellemetlennél kellemetlenebb telefonhívások szüleimhez. Az otthoni „kínvallatások” során a gyerekek ugyanis megtörten bevallották, hogy ki a külön németóráinak, ki a menzapénzének, ki pedig sportköri tagdíjának rovására vásárolta meg Kovács Robitól az autós kártyákat. Elfenekeltek, a bevételt visszaszolgáltattam, és egy életre megutáltam a kereskedelmet.
Ez volt az első üzleti vállalkozásom apuval, ami ugyan számomra nem végződött a legszerencsésebben, de tanulságokat bőven szolgáltatott.
A történet 2.0. verziója egy generációval később majdnem ugyanígy ismétlődött meg. Nagyobbik fiam immár szülői bíztatás nélkül – ez is már egy 30 éves történet –, egy köteg millpengővel a kezében kezdett devizakereskedelembe. A családi emléktárból előkerült megsárgult bankókat elég jó árfolyamon váltotta be forintra a nagyszülői bérház udvarában játszó gyerekek között. Az ügyletből származó haragos követeléseket ismét a család rendezte és ma már ő, kisebbik fiammal egyetemben, ügyvéd. Sőt, saját ügyvédi irodát is alapítottak Budapesten. A devizakereskedelemtől nekik is elment a kedvük.
Apuval a rákövetkező évtizedekben több nemzetközileg is sikeresnek számító vállalkozást indítottunk és működtetünk ma is az uszodatechnikai gyártás területén. Félreértések nélkül, immár nagy egyetértésben, családi összefogással vállalkozunk. Abban is egyetértünk, hogy ha csak lehet, átengedjük másoknak a kereskedelmet. Az nem a mi világunk.