2005 októberében a Lindab Románia vezetőjeként igen nehéz ügyben kellett döntenem. Kiderült, hogy több munkatársunk megrövidítette a céget. Választanom kellett, miként oldom meg, illetve kommunikálom házon belül az esetet: vagy eltussolom a kényes ügyet, vagy nyíltan szembenézek a kialakult helyzettel. Én az utóbbit választottam.
A lopásra az adott lehetőséget, hogy cégünk a dolgozók számára lehetővé teszi, hogy önköltségi áron vásárolhassanak termékeinkből, saját célra. Ebben az időszakban viszont az tűnt fel, hogy egyszerre elég sokan, egészen pontosan kilenc munkatársunk vásárolt nagy tételben. Furcsa volt az is, hogy megpróbálták előrébb helyezni saját megrendeléseik legyártását, kiszállítását egy olyan időszakban, ami csúcsszezonnak számít, és amikor eleve komoly feladat teljesíteni vevőink megrendelését.
Végül úgy döntöttem, hogy magánnyomozót bízok meg az ügy felderítésére. Ő egy héten át követte a kilenc munkatársunk által rendelt árut szállító kamionok útját. A nyomozás igazolta a gyanúnkat. A kilenc kollégánk, akik a raktározásban, illetve a gyártásban dolgoztak, nem saját maguknak vették meg a termékeket (főként cserepes lemezeket), hanem egy, a mi viszonteladói hálózatunkhoz tartozó kereskedőnek adták el. Az árucikkek önköltségi és kiskereskedelmi ára közötti hasznot pedig elosztották egymás között a kereskedővel.
Miután ez kiderült, leültem a cégvezetéssel megbeszélni, hogy miként kezeljük az ügyet. A gyártásért és az értékesítésért felelős vezetők azt javasolták, hogy várjunk a döntéssel, mert csúcsszezon lévén, félő, hogy a kilenc munkatárs kiesésével nem tudjuk legyártani, kiszállítani a vevőink megrendeléseit. Én viszont nem akartam átmenetileg sem eltussolni az ügyet, és az azonnali elbocsátás mellett döntöttem. Összehívtam az összes dolgozónkat, és elmondtam, miért válunk meg az érintett kilenc embertől. Nem volt kellemes ez a procedúra, engem is nagyon szíven ütött az egész történet. Azt akartam azonban, hogy a többi alkalmazott is lássa, a cégnél nem tűrünk meg ilyesmit, és ha valakit lopáson érünk, azonnal elbocsátjuk. Egyben a munkatársainkkal összejátszó kereskedővel is rögtön felbontottuk a szerződésünket. Sőt, a viszonteladói hálózatunk összes tagjának beszámoltunk az ügyről, és annak kezeléséről, hogy számukra is tanulságul szolgáljon az eset.
Az elbocsátott dolgozókat pedig úgy pótoltuk az új munkatársak felvételéig, hogy a menedzsment tagjai beálltak a raktárba vagy a gyártási részlegbe dolgozni. Én sem voltam kivétel ez alól. Felvettem a munkaruhát, és egy héten át a raktárban dolgoztam. Ezzel azt is jeleztem a dolgozóinknak, hogy nálunk egy vezetőnek sem szégyen pakolni a raktárban, ha a helyzet úgy kívánja.