Nem akartam külföldön dolgozni, mégis elfogadtam a felkínált állást. Azt gondoltam, áldozatot hozok, de legalább a gyerekeim világot látnak, nyelvet tanulnak. Aztán kiderült, áldozatról szó sincs, remek helyre kerültem.
Az ING amszterdami központjában a közép-kelet-európai régióért felelős ügyfélkapcsolati vezető lettem. Nem terveztem, de belenyugodtam. Azt gondolták, én is kelet-európai vagyok, biztosan szót fogunk érteni. Olyan országok kerültek hozzám, mint Oroszország, Kazahsztán, Ukrajna, Románia, Bulgária, amelyekben soha nem jártam, nem ismertem az ottani gondolkodást. Kétségbeestem. Mi lesz ebből!
Felvettem a kapcsolatot a hozzám sorolt emberekkel, és azonnal közös nevezőn voltunk. Erre nem számítottam. Kiderült, a közös múlt összeköt minket, „zsigerből” bízunk egymásban. Aztán az is feltűnt, a sok azonosság mellett mennyi a különbség. Már a probléma-megközelítésben is. Rajtunk kívül szinte mindenki félig teli poharat látott, míg mi félig üreset… Mi mogorván, panaszkodva beszélünk a nehéz helyzetekről, mások mosolyogva oldják meg. Az oroszok, ukránok pedig az első személyes találkozó után már szinte a szívüket is kitették értem… Élveztem ezt a sokszínűséget.
Ezt a főnökeim is észrevették, így másfél év után egy belső átszervezés után a nyugati országokkal már 24-re bővült a portfólióm. Láttam, a közös múltnak náluk is vannak máig ható feszültségei, holland-belga viszonylatban, vagy éppen spanyolok- portugálok között. Ez a közös munkát nem zavarta, a kis villongások inkább csak jelezték: a múlt velünk él. Számolni kell vele.
Ha már ennyi ország hozzám tartozik, akkor ebből jó lenne üzleti közösséget kovácsolni, gondoltam magamban. Valami olyat, amiből mindenki profitálhat, és végül az egész bank jól járna. Az ING globális szervezet, de mégis inkább lokális bankként, a helyi „ízek” meghagyásával dolgozott, a helyi nagyvállalatokra alapozva. Én azonban korábban egy amerikai tulajdonú nagybanknál megtapasztaltam, többet kihozhatnánk az üzletből, ha kevésbé izoláltan dolgoznánk. Ha valamelyik országban megvan már egy nemzetközi ügyfél, azt be kell vinni a többi ország ING-bankjához is.
Ehhez először nekünk kell csapattá válni. Hogy segíteni akarjunk egymásnak. Amszterdamból csapatépítő jelleggel összejöveteleket szerveztem. Így személyesen is találkoztunk, ismerkedtünk. Az összes céget listáztuk, proaktívabb működésre kapcsoltunk. Globális kapcsolati térképet készítettünk, saját magunknak.
Közben pénzügyi válság rázta meg a bankokat, szigorodtak a szabályok, a mi forgalmunk azonban nem esett vissza. Sőt…! Bevált az új módi, az új összefogás. Egy ideje ennek már itthon vagyok a haszonélvezője. Vagyis: a nem-akarásnak, paradox módon, siker lett a vége.