Egy nagy nyugati vasúti szerelvénygyártó beszállítót keresett 2007-ben egy összetett, és nagyon ár érzékeny munkára. Vagyis: olcsón akarta megkapni a nehéz, nagy pontosságot igénylő munkát. Kábelcsatornákat kellett gyártani – ez idáig rutinmunka –, de a 20 méteres darabokat egyben, a szükséges leágazásokat beletéve kellett legyártani, majd odaszállítani. Korábban ilyet csak kisebb darabokban, részekben készítettünk.
Tudtuk, hogy rizikós a feladat, anyagilag is, technikailag is bukhatunk a bolton. De ha sikerül, ezzel belépőt nyerünk egy nagy piacra. Vállaltuk. Én kaptam meg e munka irányítását, projektvezetőként. Izgultunk, de nagyon élveztük a megvalósítást. Akkor derült ki, hogy a kollégáim nemcsak felkészültek, de kreatívak is: ha valamit nagyon meg kellett oldani, addig variáltak, próbálkoztak, míg sikerült. Műszakilag hamar kitaláltuk, hogyan gyártsuk le a húsz méteres darabokat, és azt rendben, időre elkészítettük, de utána még arra is gondolnunk kellett, hogyan szállítsuk a helyszínre.
Egy normál kamion ennél rövidebb, tehát mindenképpen kilógott belőle úgy 7 méternyi szakasz, amely nem „lifeghetett” a szabadban, mert akkor tönkremegy. Szóba jöhetett volna a speciális, hosszított kamion, amibe minden kényelmesen befért volna, ám az meg túl drága volt. Ha azt választjuk, veszteségbe fordul az ügylet. Addig tanakodtak a kollégáim, míg csináltak egy hosszabbító darabot, s azt összekötve a kábelcsatornákkal, azok a saját súlyuknál fogva tartották magukat. Tudom, hogy ezt így nehéz elképzelni, de a gyakorlatban működött. Határidőre kiszállítottunk 13 darab ilyen csatornát, amit átvettek, elfogadtak, beépítettek a Távol-Keletre kerülő vonatokba…
A technikát azóta továbbfejlesztettük, ma már 120 speciális kábelcsatornánk működik ennél a vállalatnál, s ott vagyunk az oslói metró szerelvényeiben, meg a müncheni vasúton is. Az akkor alig 100 milliós üzlet két milliárd fölé jutott, és ma már az árak is sokkal magasabbak. A kreativitás most sem árt, de nem azért, mert nem tudjuk megfizetni az optimális szállítási formát.
Azóta ahányszor csak valami különleges, komplex munkát vállalunk, mindig ezt a történetet idézzük fel. Mitől félnénk? Ha akkor sikerült, nincs az a feladat, ami most, sokkal jobb háttérrel, referenciával, kifogna rajtunk… – mondogatjuk. És szinte mindenkinek akad egy apró emléke, hogy neki mi volt nehéz akkor, és hogyan jutott eszébe valami egészen apró trükk, amivel áthidalta a gondokat. Ez a feladat akkor nagyon összehozta a csapatot. És szinte szállóigévé vált nálunk, ha éppen valamit meg kell oldanunk: mi ez ahhoz képest…!