Egyszer egy japán fiatalember sétált be a Gerbeaud-ba. A következő nap is a vendégünk volt. Majd a harmadikon szintén, de akkor már nagy lelkesen azt kérte, hogy neki feltétlenül beszélnie kell a vezetővel, mert ő pont ilyen kávézót akar Osakába. Mert ez annyira fantasztikus! Két asztallal odébb ültem, s bár a munkatársaim nem szoktak engem „prezentálni” ilyen eseteknél, most intettem, ültessék hozzám a japán vendéget.
Leült és valóságos dicshimnuszba kezdett. Kérte, azonnal csomagoljak, s menjek vele Oszakába, hogy lássam, hol is akarja ő a japán Gerbeaud-t megnyitni. Tetszett, hogy valaki ennyire odavan a mi kávéházunkért, de úgy gondoltam, egy szimpatikus, lelkes bolonddal állok szemben. Azt javasoltam, menjen haza, dolgozza ki a részleteket, s küldje el nekem.
Két hónap múlva újra jelentkezett, újra Budapestre jött. Nagyon elszánt volt. Elhozta a kidolgozott koncepciót. Az anyagból látható volt, amatőr a gasztronómiában. Szülei autókereskedők voltak, de mint mondta, támogatják az ő kávéházi álmát. A „szívem csücske” lett ez a fiú, tetszett a kitartása, a lelkesedése, de azért megkértem egy kb. 30 éve Magyarországon élő barátnőmet, nézzen még egy kicsit utána. Csak azt tudta megerősíteni, ami már kiderült: ennek a családnak semmi kapcsolata nincs a gasztronómiával, a mi lelkes rajongónknak sem.
Fél év múlva elutaztam Tokióba, kíváncsi voltam arra, hogy tényleg működne-e egy Gerbeaud-hoz hasonló kávéház. Vagyis a lelkes japán fiatalember bogarat ültetett a fülembe… Több lehetséges partnerrel tárgyaltam, szakmabeliekkel, s kiderült, közülük kell választanom. Eltelt egy év, a tárgyalások jól haladtak, ezért felhívtam a fiút is, hogy tudjon erről. Meg csodálkoztam is, hogy egy ideje nem jelentkezett, miközben előtte rendszeresen telefonált. Kiderült, hogy ő bizony már messze jár a kávézó-álom megvalósításától! Megismerkedett egy lánnyal, akinek játékkészítő a családja, és már éppen egy játék-kiskereskedelmi céget építenek fel. Oszakában.
Megnyugodtam. Nem hagyom cserben, ha egy másik partnerrel hozunk létre egy kávéházat. Nem is Oszakában, hanem Tokióban. 2009-ben meg is nyílt a japán Gerbeaud. Pont olyan, mint a budapesti. Pont annyira népszerű, mint az itteni. A különbség talán csak annyi, hogy ott japán munkatársak dolgoznak. Kezdetben sok magyar segített az üzlet beindításában és a kollegák betanításában, de ma csak néhány magyar egyetemista, aki kint tanul, s mellékesen ott dolgozik, mesél Magyarországról, az itteni kávéházakról, szokásokról. A szakmai támogatás „távoktatással”és évi egy-két tréninggel valósul meg.
Tehát az álom megvalósult. Nem az enyém volt, de örülök, hogy így történt. Üzletileg is bejött a sztori. S talán egyszer az oszakai „szívem csücske” is elmegy oda, beül egy kávéra, és örül. Ez a projekt nem jött volna létre nélküle…