Minden embernek vannak álmai, amelyeket szeretne elérni. Nekem ez Ausztrália volt. Mivel ez a vonzalom nem múlt el, elkezdtem utánajárni, hogyan lehetne kiköltözni. Hamar kiderült, ez korántsem olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam. Hiába fiatal az ember, hiába van induló tőkéje, jól csengő és itthon keresett felsőfokú végzettsége, beszéli az angol nyelvet és megvan benne az akarat, nem biztos, hogy ez elég Ausztráliának.
Ennek az országnak az egyik legszigorúbb a bevándorlási politikája. Hónapokon át bújtam a szabályzatokat, hogy megértsem a rendszert. Végül egy ismerősömmel kiötlöttük a megoldást: ha kereskedelmi pilótának vagy szakfordítónak tanulunk és levizsgázunk, a meglevő felsőfokú végzettségeinkkel kiegészítve, lehet esélyünk. Akkoriban sokan mentek ki nyelviskolába tanulni és használták ezt egyfajta átmeneti lehetőségként az ottmaradásra.
A kereskedelmi pilóta pálya tetszett, de sok millió forintos kiadással és 2 év folyamatos, nappali tanulással járt volna a munka mellett. Ez nem ment volna. A fordítói szakma más: saját magát képezheti az ember. Az a lényeg, hogy a nagyon komoly vizsgán, amit Európában akkoriban csak 2 helyen lehetett letenni, sikerrel túljussunk. Közel 1 éves, munka melletti, napi 3-4 órás tanulás és szakfordítókhoz szaladgálás, gyakorlás, etikai szabályok bújása és praktikák elsajátítása után végül Utrechtben, Hollandiában találtam magam egy hűvös reggelen, a vizsgaközpont bejárata előtt toporogva. Feszült voltam: rengeteg energiát fektettem be. Vajon sikerül? És tényleg ez a jó, ez az egyenes út az álmom eléréséhez?
Az volt. Minden akadályt sikerrel vettem és 2 hónappal később már büszkén szorongattam a kezemben az eredményt. Sikerült! De ezzel csak egy lépéssel kerültem közelebb a végső célomhoz. Hátra volt még a vízumprocedúra. Újabb több hónapos felkészülés, iratok, igazolások összegyűjtése, közben egy IELTS-nyelvvizsga megszerzése, sok-sok levelezés, telefonhívás, egyeztetés bevándorlási ügynökökkel, ausztrál hivatalokkal (az időeltolódás miatt sokszor éjszaka), de végül beadhattam a kérelmet. Innentől már csak egy „rövid”, 13 hónapos várakozás, időnkénti egyeztetés volt hátra.
Egyik éjjel nem tudtam aludni. Hajnali 2 óra volt. Felkeltem és megnéztem a leveleimet. Nem hittem a szememnek, megjött a várva várt levél! Fel sem fogtam... Több mint 4 év ötletelés, tanulás, idegeskedés, izgalom, kitartás után elértem az álmomat! Várt rám Ausztrália, már nem volt előttem akadály. Akkor megtanultam: ha igazán akar valamit az ember, akkor nincs lehetetlen.
…És ebből az "álomországból" jöttem haza, mert itthon felajánlottak egy "álomállást". Ezt, amit most is betöltök.