A kilencvenes évek végén én már egy kicsi, magyaros startupban vezettem a fejlesztést. Egy forradalmi patikai szoftvert készítettünk. Kicsi programozó csapatunk az egyetemi baráti társaságunkból nőtt ki, “pénzemberünk” egy ügyesen privatizáló orvos volt. Tulajdonrészünket, az akkori normáknak megfelelően leginkább egy szóban kötött vérszerződés biztosította. Csapatunk csupa csillogó szemű programozóból állt, tesztelésről, minőségbiztosításról még csak nem is hallottunk akkoriban. Ennek a hiányára viszont hamar rájöttünk, amikor termékünket elkezdtük az első patikákban bevezetni. Éjjel-nappal dolgoztam és a legtöbb reggelen egy-egy síró patikavezető kétségbeesett hívására ébredtem. A rengeteg hiba miatt a befektetőnk is kezdett besokallni, ezért ultimátumot adott: nem kapok fizetést, amíg minden hiba ki nincs javítva. Ahogy a zsebemből elfogytak az ezresek, majd a fiókból végül az ötforintosok is, úgy fogyott a lelkesedésem is. Ekkor láttam egy hirdetést, hogy Finnországba keresnek programozót. Mikor már második napja nem ettem és a fogkrémem is elfogyott, felmondtam. Egy hónappal később már a Nokiánál dolgoztam, többet keresve havonta, mint a szüleim egy év alatt.
A magyar csapat közben foltozgatta a rendszert, de pár hónap múlva inkább eladta az egészet a konkurenciának, aki szép összeget fizetett azért, hogy ne csináljuk tovább. A kapott pénz elosztásánál engem valahogy elfelejtettek. Ha kérték volna, lemondtam volna a részemről, hiszen akkoriban pénzem volt éppen elég. De az, hogy még csak nem is szóltak az eladásról, elég rosszul esett.
Pár évvel később, hazaköltözve véletlenül futottunk össze egyik volt barátommal ebből a csapatból. Bennem még ott volt a tüske, ő már el is felejtette az egészet. Nehezen indult a beszélgetés, de aztán találtunk közös témát. Mobiljáték-céget akartam építeni és ő is belelkesült. Magamban sokat gyötrődtem, hogy mit tegyek. Egyszer már “kimaradtam” egy közös buliból, nehéz volt újra bizalmat szavazni. De végül úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt. Majd az új cégben megkeresem azt a pénzt, amit anno nem kaptam meg.
Végül négyen álltunk össze, mindenki tulajdonrészt kapott, cserébe egy évig ingyen dolgoztunk. Az ötlet bejött, a játékcégünk nemzetközi díjakat nyert és évről évre egyre sikeresebb volt. Végül 2004-ben az NNG egyik alapítójaként játékok helyett inkább navigációt kezdtünk csinálni. Egyetemi barátommal együtt az ország egyik legsikeresebb szoftvercégét építettük fel. Amikor 2013-ban eladtuk a céget, eszembe jutott, hogy nélküle és a neki adott második esély nélkül nem jutottunk volna el idáig. Azóta is barátok vagyunk, sokat dolgozunk együtt befektetőként is. Néha a legjobb, amit tehetünk, ha adunk egy második esélyt.