Ez a történet látszatra egy kudarcba fulladt coaching-folyamatról szól. Valójában pedig arról, hogy tanulunk-e a hibáinkból.

Az egyik hazai nagyvállalat értékesítési igazgatóját coacholtam, aki korábbi – lényegesen kisebb létszámú – munkahelyén sikeresen működött első számú vezetőként, majd váltott és egy négyszer akkora szervezet kereskedelmi területéért lett felelős. A vállalatnál elvárás volt, hogy a főnökök látszódjanak a szervezetben, különböző hazai és külföldi fórumokon láttassák saját és csapatuk eredményeit. Ez a vezető, nevezzük Bencének, egyáltalán nem akart szerepelni. Úgy gondolta, bőven elég, ha a számok önmagukért beszélnek és egyébként is, elég neki az ügyfelekkel „jópofizni”, nem fogja még a vállalaton belül is mutogatni magát.

Elkezdtük a coachingfolyamatot és rövid időn belül kiderült, hogy sok rossz példát látott: „Én nem akarok ömlengő, magamutogató vezető lenni, aki csak beszél, beszél, a szája nagyobb, mint a tehetsége, az eredményei meg a béka feneke alatt!” – dühöngött. A háromszögbeszélgetésen az első számú vezető egyértelművé tette, ha Bence nem változtat a hozzáállásán és nem kezdi „marketingelni” magát és a csapatát, ezzel előnyhöz juttatva a magyar leányvállalatot az anyacégnél, akkor Bence nem marad a cégnél. Ő is ismerte a tétet, de mintha működött volna benne a csakazértse: az első három alkalom azzal telt, mit profitál abból, ha „marketingeli” magát és bár sok hasznot talált, nem vette komolyan ezeket. Úgy tűnt, nem tudok olyan kérdést feltenni, amit ő már ne gondolt volna át és olyan coaching eszközt sem tudtam bevinni a folyamatba, amely a témával kapcsolatos ellenállását oldja.

 Az utolsó coaching alkalmunkon a szövetséges keresésről beszéltünk, Bence akkor ismert fel egy, számára fontos hasznot: a lobbik és intrikák kereszttüzében a cél érdekében lehet és érdemes szövetségeseket találni, megtalálásukhoz kell egy kis önmarketing. A felismerés későn jött, addigra az ellenállása, a visszautasított prezentációk és az elutasítás stílusa olyan ellenszenvet váltott ki az első számú vezetőből, hogy útjaik elváltak egymástól.

Ma már másképp kezdenék ehhez a folyamathoz. Az ellenállás kezelése helyett az ügyfél elköteleződésére fókuszálnék: mennyire tud és akar dolgozni a témán. És ha az elköteleződés alacsony szintű, akkor kérném, hogy hagyjuk abba a folyamatot, vagy keressük meg, mitől tud lelkesebben és elszántabban dolgozni a témán.

Bence egyébként jól van. Ma is hálás a sikertelen coaching-folyamatért. Egy másik multinacionális szervezetben dolgozik, első számú vezető. És ma már pontosan tudja, hogy a magamutogatás nem azonos az eredmények láttatásával és, hogy hatalmas értéket jelenthetnek a szövetségesek.