2008. szeptember 12. Cégünk addigi legnagyobb beruházását fejeztük be. Új csarnok, új technika, új gépek! Nagy csinnadrattával átadtuk. Mindenki örült, biztató jövő előtt álltunk.
2008. szeptember 15. Bejelentették, hogy csődbe ment a Lehman Brothers, az USA egyik legnagyobb befektetési bankja. Hallgattuk a hírt, valami nagy-nagy bizonytalanság lett úrrá rajtunk. Pedig akkor még nem sejtettük, hogy ezzel egy nagy világgazdasági válság kezdődik el. Nem tudtuk, hogy ez bennünket már 2009-ben keményen fog érinteni. De éreztük, valami rossz kezdődik…
2009. január. Egy csapásra minden megváltozott. Januárra az előző évi megrendelésünk 40 százalékára zuhant vissza az állomány. Amit lehetett, azonnal megléptünk: minden nélkülözethető kiadást leállítottunk, ahol lehetett, radikálisan levágtuk a költségeket. Ez azonban nem volt elég. Odaálltam a munkatársaim elé, mindent részletesen elmondtam. Kértem, találjuk ki együtt a megoldást. Kitaláltuk. A korábbi háromról egy műszakra álltunk vissza, a munkahetet négy napra csökkentettük. Ezzel persze, a fizetéseket is. Megértették, összeszorították a fogukat, és dolgoztak. Senkit nem küldtünk el. Sakkoztunk, hogy mindenkinek jusson valamennyi munka. A túlélésen kívül azt akartuk, hogy egyben maradjon a csapat. Annyit kértünk, hogy akinek lenne más megoldása, annak felajánljuk a fizetés nélküli szabadságot. Vagy volt olyan dolgozónk, aki régóta várt egy komolyabb orvosi beavatkozásra. Azt javasoltuk, ne halogassa tovább.
Ezután elmentem a finanszírozó bankunkhoz, őszintén feltártam, milyen helyzetbe kerültünk. Megértették. Átütemezték a hitelt, két év türelmi időt adtak. Következtek a korábbi nagy partnereink, akik most nem rendeltek tőlünk. Megkértem őket, ha mégis tudnának valamennyit rendelni, tegyék meg. Nekünk a létünk múlhat ezen. Segítettek.
Azokban a napokban sokszor álltam egyedül a szép új csarnokunkban. Olyan csend volt, hogy a légy zümmögését is lehetett volna hallani. Nekem akkor ez volt a pokol. Most már bevallhatom, csorogtak a könnyeim, imádkoztam és hittem a változásban.
Egy év telt el nagy szomorúságban, de jó volt érezni, hogy összekapaszkodott a csapat, számíthattunk egymásra. Jó volt azt tapasztalni, hogy a bajban akadtak segítőink. A bank, a nagy vevőnk. Aztán újra indultak a megrendelések. A csapatot átható rémület lassan felengedett. Eljött a restart ideje, amikor újra teljes kapacitással, teljes gőzzel dolgozhattunk.
Életem legnagyobb próbatétele volt ez az időszak. Jól vizsgáztunk, a bajban összefogtunk. Ez a közös próbatétel lett köztünk az egyik legfőbb összetartó kapocs. Büszkék vagyunk magunkra, egymásra. Kiálltuk a próbát. Mindannyian.
Ma 2017-et írunk, épül a harmadik gyártócsarnokunk...