Óriási szerencsénk volt! Február végén még megrendeztük a Mentes Fesztivált, ahová mindkét napon sok százan látogattak el. Az előző évi 48 kiállítóval szemben 75-en gondolták úgy, hogy ott a helyük. Közülük tizenhárman az utolsó pillanatban jelezték, hogy ők is jönnének. Mintha megérintette volna őket a későbbi kényszerű változások szele… Pedig akkor még nem sejtettük, hogy hamarosan hosszú hónapokra vége lesz a tömeges programoknak.
A rendezvény sikeres lett. Azt azonban furcsálltuk, hogy az elővételben megvásárolt jegyek 32 százalékát nem vették át, de akkor nem volt időnk ezen elgondolkodni. Pedig a jelek egyértelműek voltak: Kína után Európában is megjelent a vírus. Olaszországban napok alatt katasztrofális helyzet alakult ki, a WHO nemsokára világjárvánnyá nyilvánította koronavírust, s Magyarország is lezárta határait, majd betiltották a tömegrendezvényeket. Két héten múlt a mi fesztiválunk sorsa… A tájékozottabbak már előbb begubóztak otthonaikba.
Örültünk, hogy nekünk még összejött. Ám örömünkbe hamarosan üröm is vegyült: jött a kijárási korlátozás, és vele a hirtelen változás. Amíg régen hétfőnként 30-40 megrendelést is teljesítettünk, a kényszerű bezárkózás 3. napján csak három vásárlónk volt. És a következő napokban sem sokkal több. Azonnal felfogtuk, hogy nem pillanatnyi visszaesésről van szó, hanem tartós állapotról, amihez igazodnunk kell. A mi vevőinket zömmel a 25-40 év közötti nők jelentik, akik leginkább odafigyelnek az egészséges táplálkozásra. Ha családjuk van, akkor gyermekeiket is óvják. Ha vigyázni kell, akkor ők azonnal behúzzák a vészféket. Az ún. divatvásárlók is eltűntek egyik pillanatról a másikra. Ők azok, akik minden pénzt megadtak azért, hogy mindenből a legjobbat vegyék, így a funkcionális élelmiszerekből is.
A kellemes luxuskategóra hirtelen kiürült nálunk. A válság munkahelyek százait, ezreit söpörte el. Az egészséges táplálkozás elé került a pénztárca védelme. Megértettük. Az élelmiszerboltokat tömegek rohamozták, mindenki tartalékolni akart. Az idő haladtával a félelem lett úrrá az embereken. Féltek a boltokban, a buszokon, a munkahelyeken. A házhozszállítás soha nem látott lendületet vett. Nekünk is ezt kell tenni! – jött a felismerés. A meglévő ügyfeleinknek házhoz kell vinni a mindenmentes kekszeket, süteményeket, és elkezdtünk péksüteményt is gyártani. Ha ez kell, legyen ez. Átalakítottuk termékkínálatunkat, s minden délelőtt házhoz szállítjuk a rendeléseket.
A régi forgalmat azonban így sem értük el. Egyhamar nem is fogjuk. De optimista vagyok. A mi poharunk „félig tele van”. Kell lennie egy válságban is működő modellnek! Már vannak újabb próbálkozásaink, úgy érzem, lassan összeáll a válságálló projekt.