
Hat év németországi munka után 1993 őszén a KPMG-ben kezdtem dolgozni. Azt a feladatot kaptam, hogy építsem fel a cégnél az informatikai tanácsadás üzletágat. Minden tapasztalat, munkatársak és kapcsolatok nélkül.
Azt se tudtam, hol kezdjek bele, hogyan szerezzek üzletet. Ezért mindenkinél érdeklődtem, nem tud-e olyan intézményről, cégről, ahol éppen informatikai fejlesztésbe kezdenek, és ahol jól jönne egy tanácsadó. Egyik ismerősöm mondta, hogy a minisztériumoknak éppen akkor kellett informatikai stratégiájukat elkészíteniük. Adott egy telefonszámot a Miniszterelnöki Hivatal egyik főosztályvezetőjéhez, aki segítőkészen közölte, az egyik minisztérium rosszul áll... Megadta az ottani illetékes elérhetőségét. Ez egy pénteki nap délelőttjén volt, délután már fel is hívtam.
Egy nagyon morcos, kelletlen ember válaszolt a telefonba. Mikor meghallgatott, csak annyit mondott: „Három részből áll a válaszom: 1. utálom a tanácsadókat, 2. nincs pénzem, 3. de meg kell csinálnom. Ha erre van megoldása, hétfőn délután várom az irodámban”.
Tanácstalanul beballagtam a főnökömhöz, tájékoztattam e kellemetlen beszélgetésről és vázoltam a lehetőségeket. Magyarországon az üzletszerzés egyik lehetséges módja, hogy lefizetjük a megbízót. Ezt egyikünk sem akarta. Az üzletág kiépítéséhez viszont ügyfelek kellenek. Nekünk akkor még egy se volt. Azt javasoltam, végezzük el a munkát, akár ingyen is. Akkori főnököm gyorsan átlátta a helyzetet, a lényegre tért: hány munkaóráról lenne szó? Fogalmam se volt, ezért százat mondtam. Rábólintott. Hétfőn már a minisztériumban tárgyaltam, s megállapodtunk. A pénteken még rosszkedvű főosztályvezető kedvesen fogadott. Az előre jelzett 100 órából végül 200 lett. De megérte. Az történt, amire számítottam: egyik munka hozta a másikat. Még be sem fejeztük az elsőt, már egy másik kormányzati szervezet is megkeresett, amely már fizetett is. És még ott sem voltunk kész, amikor egy nagy projektet is elnyertünk. Ekkor már hivatkozhattunk a két kisebb referenciára. Ez meggyőző volt.
Ezzel az informatikai tanácsadói üzletágat megalapoztuk. Most, sok év után visszagondolva is csodálkozom magamon: hogyan volt bátorságom belevágni? Hat év külföldi távollét után itthon minden új volt számomra, nem mellesleg még egy rendszerváltás is történt az előző években. Azon is csodálkozom, miként is hoztam össze az első üzletet? Visszatekintve: naivan voltam bátor, de igyekeztem etikus és őszinte is lenni. De szükség volt Isten kegyelmére is.
Az üzleti döntéseknél fontos a tudás, a szakismeret, fontosak a kapcsolatok, de Jim Collins-szal egyetértve állítom, hogy leginkább mélységes alázatra és kemény elszántságra van szükségünk. Mindkettőt egész életünkön át tanulnunk kell…