Sokáig azt gondoltam, nincs az a kérés, amit ne tudnánk teljesíteni, mert szinte soha nem mondtunk még eddig nemet. Teljesen természetes, ha például karácsonyfadíszt, lámpaburát, templomi ablakszemet, filmes kellékeket, kistányért, pálinkáspoharat kell készítenünk a megrendelőinknek. Egy alkalommal azonban olyan kívánsággal fordultak hozzánk, ami valóban nagy fejtörést okozott még azoknak a kollégáimnak is, akik nem tegnap kezdték az üvegezést, az üvegfújást.
Egy család ugyanis nemrég azt kérte tőlünk, hogy zárjuk üveggömbbe az elhunyt nagymamájuk hamvait. Ilyen érdekes, egyedi igénnyel fennállásunk óta nem találkoztunk, és emlékeim szerint a régi parádi nagy üveggyárban sem készítettek még csak hasonló terméket sem.
Bevallom őszintén, hogy a megrendelő telefonhívása után csak néztem ki a fejemből, és arra gondoltam, atyaég, mi a csudát is akarnak tőlünk… Lementem a fiúkhoz, és velük is megosztottam a család kérését. Először ők is csodálkoztak, de néhány perces tanakodás után arra jutottak, hogy elvileg teljesíthető a kívánság, megoldható a feladat. Habár számolnunk kellett azzal, hogy a hamvak kiégnek, és semmi nem marad belőlük, miután találkoznak az 1150 fokos alapanyaggal. Gondolnunk kellett erre is, mert korábban volt már olyan színezőnk, ami nem bírta a magas hőt, és szinte teljesen megsemmisült, amikor a forró üveggel találkozott.
Értesítettem a megrendelőket a lehetőségekről és a következményekről, és úgy döntöttek, vállalják a kockázatot, mert mint mondták, a nagymama kifejezett kérése volt, hogy halála után ne temessék el, hanem a fényben, a világosban maradhasson, ugyanis soha nem szerette a sötétet, a nyirkosságot.
Félve fogtunk hozzá a munkához, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó pillanatig azon tanakodtuk, tényleg jó ötlet volt-e elvállalni ezt a nem mindennapi megbízást.
A gömb elkészítése más üvegtárgyhoz képest viszonylag hosszú ideig tartott, hiszen fél órát küzdöttek vele a fiúk, mire több rétegből kimerítették. Ráadásul a család a lehető legnagyobb méretű tömör üveggömböt rendelte meg tőlünk, ami végül harminc centi átmérőjű lett. Ebbe tettük a hamvakat, és csodával határos módon nem égtek ki a forró üvegből, amibe sárga színezőanyag és világítós pigmentek is kerültek. A gömb végül úgy nézett ki mintha tejút vagy egy galaxis lenne. Gyönyörű lett a végeredmény! A család is örömmel fogadta, azt mondták, a nappaliban lesz a helye.
Óriási kihívás volt a mi kis manufaktúránknak ez a feladat. Mint kiderült, rajtunk kívül senki nem vállalta. Sőt, most már azt is tudom, hogy ilyen munkát nemhogy idehaza, de Európában sem végez más. Legközelebb az amerikai Seattle-ben van egy üveggyár, amelyik tudja és vállalja, hogy tömör üveggömbbe zárja a hamvakat.