Kemény leckét kaptunk a rendszerváltás után a piacgazdaság működéséből. Addigi fő felvevő piacunk, a textilipar nagyon gyorsan leépült, mi meg ott maradtunk munka nélkül. Ilyen válságot még nem éltünk át, kapkodtunk fűhöz-fához, hogy megrendelést szerezzünk. Nem volt könnyű.
Hírét vettük, hogy az egyik győri nagyvállalat új projektet indít, amihez nagy értékben beszállítót keresett. Olyan mozgató eszközt akartak venni, amivel a belső áruszállítást meg tudják oldani. Ez nem a mi profilunk volt. Korábban leginkább precíziós gépgyártással foglalkoztunk. Ugyanakkor úgy láttuk, a gépipari tudásunk, kapacitásunk megvan hozzá, ami meg hiányzik, azt majd megvesszük másoktól. Tehát pályáztunk. S mivel többen is akarták ezt a megrendelést, nagyon lementünk az árral. Akkor úgy látszott, ezen múlik a túlélésünk.
És végül tényleg nyertünk. Nagy volt az öröm. Egészen másnapig. Akkor ugyanis számolni kezdtünk és felmértük, mit mennyiért lehet beszerezni a hiányzó alkatrészekből, részegységekből.
Egy nap alatt rájöttünk, baj van. Talán még nagyobb, mint amiben korábban voltunk. A számolás ugyanis azt jelezte, hogy a külső beszállítóktól rendelendő tételek összértéke eléri a költségeink 80 százalékát. És akkor mi még nem csináltunk semmit. Még nem fizettünk bért a saját embereinknek! Ez maga a csőd!
Megijedtünk, és nagyon gyorsan elkezdtünk alternatívákat keresni. Kiderült, ha például a hegesztett szerkezetet egy kisújszállási gyártótól rendeljük, jóval olcsóbban megkapjuk, mint Győrben. Jó, de ez 350 kilométerre volt tőlünk, a szállítás sem egyszerű… A közút drága volt, a vasúti nyitott szállítás már elfogadható, de valahogyan oda kellett volna a hatalmas kocka-vázakat szállítani. Addig variáltunk, míg végül nagy részét mi gyártottuk le. Csapágyakat, csavarokat, kerekeket is onnan és olyan készültségben vettünk, ahol nagyon jutányosan adták. Összeszerveztük a gyártói folyamatot, ütemeztük, sorba állítottuk a partnereket, Ma már tudom, hogy akkor mi egy beszállítói láncot szerveztünk, ami gyakorlatilag költségre és időre lebontva optimalizálta a munkát. Volt olyan elem, ami helyett olcsóbbat találtunk ki, amit elfogadtattunk a megrendelővel. Folyamatosan költségeket elemeztünk, és csökkentettünk. Erre se volt korábban példa.
A munkát végül időre elkészítettük. S mondhatom, soha annyit és olyan gyorsan nem tanultunk az ésszerű gazdálkodásról, mint akkor. Soha annyira nem figyeltünk a részletekre, mint akkor. És ami a lényeges: végül legyőztük a lehetetlent. Nemcsak pontosan szállítottunk, de a minőségi vizsgán is átmentünk. De talán a legfontosabb az volt, hogy nyereséggel zártuk az üzletet. A csapat egyben maradt, a vállalat sikerrel vette a rendszerváltás megpróbáltatásait.