Melyik volt a legemlékezetesebb fogadás, aminek rendezésében részt vehettem? Kétségkívül az, amikor Göncz Árpád egykori államfő 1993-ban találkozott Budapesten II. Erzsébet királynővel és férjével, Fülöp herceggel. Tudtam, hogy népes kíséret érkezik a királynővel, de hogy mi mindenre figyelnek, és mi lehet fontos, mivel lehet sikert aratni és elbukni – a szó szoros értelmében –, azt nem sejtettem.
Én akkor az Atrium Hyatt üzletvezetője voltam, a mi csapatunkat bízták meg a tágabb – 400 fős álló –, és a szűkebb – körülbelül 80 fős –, ültetett fogadás lebonyolításával. Ez II. Erzsébet által adott fogadás volt, amelyre a Szépművészeti Múzeumban került sor. Nyilvánvalóan a legprofibb, minden tekintetben kiváló pincéreket válogattuk ki a történelmi eseményre és mindennel jó előre felkészültünk, együttműködve a brit nagykövetséggel és a Külügyminisztériummal. Erzsébet királynő azonban mindent hozott magával, az új-zélandi báránytól a skót lazacig, valamint az összes étel alapanyagig, a fertőtlenített tányéroktól az evőeszközökig. De a mi séfünk, Lukács István főzött. Vacsora közben végig ott állt a királynő mögött a főkomornyikja, csak ő lehetett vele kapcsolatban, minden fogás előtt ő adta a celofánba csomagolt villát és kést, és segíthetett volna neki, ha étkezés közben valami óhaja van. A delegáció megérkezése előtt nemcsak a biztonságiak ügyködtek szorgosan, de a beefeaterek, kincstárnokok is, akik kezükben kis mérőpálcikával centizték ki, hogy szabályosan – pár milliméter eltérés sem volt megengedett! – helyezkedjenek el az evőeszközök a tányér szélétől vagy a pohár talpától.
Mikor mindent rendben találtak, csak ekkor lépett be a királynő a férjével és néhány kísérőjével a terembe. Belépésének percében – nyilván izgalmában – az egyik szárnysegéd véletlenül meglökte az egyik pincért, aki egy egész tálca poharat leejtett, ami éktelen csörömpöléssel zúzódott apró darabokra. Hirtelen síri csönd lett. Közben mindenkinek zakatolt az agya: mit tegyünk, takarjuk le egy abrosszal a pohártemetőt? Vagy gyorsan takarítsunk? Fülöp herceg azonban nem jött zavarba, megoldotta a dilemmát: lehajolt és elkezdte összeszedni az üvegszilánkokat. Tíz másodperc múlva már tízen szedegették vele a pohármaradványokat, így pillanatok alatt eltűntek az üvegdarabok. A vacsora rendben lezajlott. Fülöp herceg egész este nagyon közvetlen, érdeklődő volt.
A királynő egyébként szinte semmit, csupán egy-két falatot evett mindenből. Előtte próbaképpen többen megkóstolták a fogásokat. Nyilvánvaló, hogy II. Erzsébet már megvacsorázott.
Azóta már szerveztem több olyan fogadást, amelyen államfők és királyok vettek részt. Erzsébet királynőt és azt a pohárcsörömpölést azonban soha nem felejtem el…