Mire vágyik egy művész? Hogy legyen egy szép nagy műterme, ahol semmi se zavarja az alkotómunkában, ahol nagy vásznakra jó minőségű festékekkel sok természetes fény mellett azt csinál, amit csak akar: ha jön az ihlet, megvalósíthatja a legjobb minőségben.
Újvidéken kétszer kétméteres szobában, Belgrádban tetőtérben, Budapesten előbb albérleti fürdőszobában, konyhában, folyosón, majd mára egy jókora szobában festhetek, ahol mellesleg körülbelül négyszáz művet is tárolok, s lakom.
Óbudáról a legtöbbeknek az óriáspanelház jut az eszébe, amelyben annyian laknak, mint egy faluban. Nekem a Kéhli vendéglő, és aki rendszeresen ott írt, mulatott, olykor aludt is: Krúdy. Az életörömök nagy írójáról készítettem is egy képet, amelyen egy formás fekvő nőt figyel, miközben egy ismeretlen férfialak megy el a légyottról, a nő alatt pedig óriási toll látható papírcsipke-motívumú stílusomat idézve. Krúdy pennája lett a címe, s a Völgyi-Skonda gyűjtemény részeként állították ki Óbuda főterén, az Esernyős Galériában.
A kép megtetszett a polgármesternek, s a megnyitón megkérdezte, nem készítenék-e egy hasonlót akkora méretben, hogy szinte az legyen a galéria fogadófala. Igent mondtam, cserébe egy műtermet kértem, bérbe, használatra, akármilyen minőségben, csakhogy végre kényelmesen dolgozhassak. Azt mondta, megteszi, amit lehet, szól, ha lesz ilyen.
Hozzáláttam a falat beborító óriásfestményhez. Hat farostlemezt rendeltem, azokat összeszereltem, s elkezdtem a munkát. Sok-sok vöröset vittem fel, hisz Krúdy a budoárok embere, egy pamlagra egy finoman kitárulkozó szépséget, a falra egy tükörbe pedig Krúdyt kék hajjal, bajusszal, mint egy furcsa, mindentudó, enyhén szélhámos úriembert. Amikor elkészültem, akkor döbbentem rá, hogy a képet szétszerelni már nem lehet. Szerencsére a csodaszállítók találtak megoldást, s a kép hamarosan a galériába került, hogy a tavaszi tárlatomon bemutassák és felavassák.
Azonban jött a baj. Előbb a polgármesterválasztás, ahol a réginek mennie kellett. Aztán a koronavírus járvány. A galériát bezárták, a vezetője felmondott, majd a helyettesének felmondtak. A festmény meg ott maradt a bezárt galéria raktárában. A címe: Marylin Monroe elolvasva az Álmoskönyvet beleszeret Krúdy Gyulába Matisse műtermében. S ahogy kettejük szerelme sem jött össze, így az én műteremálmom sem, amelyben életem nagy üzletét kötöttem volna meg!
Szerencsémre akkoriban a Kieselbach Galériában valaki egy hatalmas festményt keresett. Tudomást szerzett erről a képről, beleszeretett, s hazavitte.
Most egy családi ház hálószobájában lett az egyik fallá, amelyet egy házaspár élvez úgy, mint saját életük, kapcsolatuk megvalósult álmát. Nekem viszont még mindig nincs műtermem Óbudán…