Alig egy éve történt. Kaptam egy telefonhívást, hogy az egyik konkurensünk két vezetője távozott a cégtől és szeretnének velem beszélgetni. Több forgatókönyvön gondolkodtam: milyen feltételekkel, cégautóval, mennyiért érné meg felvenni őket, ha tényleg szimpatikusak és jó szakemberek. Nehéz jó munkaerőt találni.
Tudom, hogy nincs könnyű siker, nincs egyszerű iparág, de az ember a sajátját valahogy mindig nehezebbnek látja. Információt – pláne online információt – eladni kicsit megfoghatatlan lehet elsőre. Pedig már Magyarországon is sokan tudják, hogy az üzleti partnereket ismerni kell. Fel kell tudni mérni, fognak-e fizetni, mint ahogy azt is, hogy milyen valószínűséggel és milyen terméket vesznek majd meg. Szóval a céginformációs területen a felkészült értékesítők mellett sokat ér a szakmailag felkészült ügyfél is.
Az udvariassági körök után viszonylag gyorsan kiderült, a fiatalember és a hölgy nem állást keres. Ők ketten együtt távoztak a cégtől és egy igen értékes adatbázist kínáltak fel nekem: a konkurens cég ügyféladatbázisát termék és előfizetési díj adatokkal. Nekem! Azon cég vezetőjének, akivel hosszú évekig kemény, de korrekt versenyben küzdöttek meg az ügyfelekért. Millió gondolat cikázott végig a fejemben. Az ajánlat elfogadása egy pillanatra sem merült fel bennem, viszont azért eltűnődtem egy halvány pillanatig, hogy mekkora előnyre lehetne szert tenni egy ilyen adatbázis birtokában. Nyilván tisztességtelenül. De a következő pillanatban már inkább azon gondolkodtam: vajon tőlünk is kijuthatnának ilyen adatok? És ha igen, mit várnék akkor? A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy átgondolom és jelentkezem a válasszal. Tudtam, hogy időt kell nyernem. Jogi segítséggel kirajzolódott, mit kell tennem.
Innentől kezdve egy olyan történet sodrásában találtam magam, ami akár egy krimibe is beillett volna. A rendőrségen tett feljelentést követően, a nyomozók összeállították a tervet. Adatbázismintát kértem – mert ugye az ember még kamuból sem vesz látatlanba adatbázist – és utána időpontot egyeztettünk az üzletre. Egy nagy bolt éttermében, bemikrofonozva, tucatnyi álcázott rendőrrel körülvéve és egy egész táska pénzzel a kezemben találkoztam újra velük. A megfelelő pillanatban igazi filmszerű rajtaütéssel ért véget a történet. Bilincsben vezették el őket.
Tudom, hogy jól döntöttem. Ma sem tennék mást. Tanulságként cégen belül is elmondtam a történteket a kollégáknak, amit a rajtaütésig titokban tartottam. A belső biztonsági protokolljainkat szigorítottuk. Fő az elővigyázatosság! És bár az ügyben még nincs ítélet, megnyugtató, hogy akárcsak a mesékben, úgy a valóságban is, a rossz elnyeri méltó büntetését. És hogy a jó elnyeri-e jutalmát? Hát, ezt nem tudom… Nekem már az jutalom, hogy reggelente bátran nézhetek a tükörbe.