Zenedíjat kapott a Kőbányai Zenei Stúdió tanára és két volt diákja

Zenedíjat kapott a Kőbányai Zenei Stúdió tanára és két egykori diákja

Maróthy Zoltán, az Ossian, a KMK, a Fahrenheit, a Kiss Forever Band alapító tagja, Koncz Zsuzsa állandó gitárosa, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára vette át az év zenepedagógusa díjat a Budapest Music Expón. A zeneiskola egykori diákja, Kaszás Péter a világhírű gitárművész, Al Di Meola dobosaként az év zenésze lett, Kékkői Zalán, az Ákos-produkció gitárosa pedig az év zenésze közönségdíjat nyerte el.

„Nagy megtiszteltetés ez számomra, az immár 20 éve folyó munkám elismerése e díj. Zeneiskolánknak vezető szerepe van abban, hogy ma tehetséges és a szakma iránt alázattal viseltető, képzett zenészeket hallgathatunk színpadon, a tévében és a rádióban. Ebbe az intézménybe 20 éve minden reggel örömmel lépek be.” – mondta a díj átvételekor Maróthy Zoltán.
Kékkői Zoltán hangsúlyozta, hogy az iskola szakmaisága rengeteget adott neki pályája indulásakor: „Életem egyik legfontosabb döntésének bizonyult, hogy jelentkeztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Öt éven keresztül tanulhattam azoktól a zenészektől, tanároktól, akiknek addig csak a koncertjeire járhattam és tátott szájjal figyeltem a játékukat. Zenetanulás szempontjából életem legintenzívebb időszakát kaptam, amiért nagyon hálás vagyok.”

Az idén alapításának 20. évfordulóját ünneplő, a Budapest Márka díjjal elismert Kőbányai Zenei Stúdió oktatásának szakmai színvonaláról sokat elárul, hogy a 2013-ban alapított díj átvevői között rendszeresen díjat kapnak az iskola tanárai. 2013-ban Póka Egon, 2014-ben Babos Gyula, 2016-ban Jávoriné Gulyás Erika vette át a díjat, Sárik Péter, a tavalyi év zenésze is tanított a könnyűzenei stúdióban.

Színes programsorozat
Az ország legnagyobb könnyűzenei iskolája ünnepségsorozattal emlékezik meg alapításának 20. évfordulójáról. Az oktató-nevelő munka állandó megújítása részeként jelenleg is folyik egy időnként érzelmektől fűtött vita arról, hogy miként lehetne még jobbá tenni az iskola menedzselését, még inspirálóbbá tenni az intézmény hangulatát. Az iskolai nevelés hatékonyságának javítása érdekében elégedettségi vizsgálatot indít a hallgatók soraiban.

A jubileumi programsorozat részeként havonta jelentkezik majd a Blues Klub programja, rendszeresek lesznek a stúdión kívüli koncertek is. Az egész napos 20. jubileumi koncert mellett az intézmény megrendezi saját évvégi gáláját, előadóművészei közreműködnek klubkoncerteken és fesztiválokon egyaránt. A tervezet szerint nyáron ismét a Kőbányai Önkormányzattal együttműködve, saját udvarral készülnek a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválra, szorosabbra fűzik kapcsolatukat a Rádió Rockkal, illetve számos zenei intézménnyel és programhelyszínnel is, szerte az országban.

A Kőbányai Zenei Stúdióról
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által alapított és fenntartott Kőbányai Zenei Stúdió 1998-ban kezdte meg önálló intézményi működését. Mára az ország legnagyobb létszámú és legmeghatározóbb, kifejezetten könnyűzenét oktató középfokú zeneművészeti szakképzési intézménye, ahol a tanulókat az e műfajban megszerezhető legmagasabb szintű szakképzettség megszerzése érdekében közel 40, többségében aktívan működő, nagy részükben a nagyközönség által is ismert művész tanár oktatja. A nappali tagozaton, az érettségit követően négy szakképzési évfolyamba járó tanulók számos hangszeren tanulhatnak, basszusgitáron, billentyűs hangszereken, dobon, gitáron és fúvós hangszereken, emellett átfogó elméleti ismereteket szereznek a szakmáról például olyan tanórákon is, mint a rock-történet, a zenei menedzselés vagy a jogi alapismeretek. Az iskola átlagos tanulói létszáma évente 150 fő, a tavalyi évig mintegy 800 diák tett eredményes szakvizsgát. Emelt szintű végzettség megszerzése esetén a tanulók pedagógus munkakört is betölthetnek a könnyűzenész szakma gyakorlati oktatásában.