Vállalkozó nők a világért, a nőkért, az együttműködésért

Keveházi Katalin: Belső tűzünkkel hegyeket lennénk képesek megmozgatni.

Magyarországon idén második  alkalommal rendezik meg a Vállalkozó Nők Világnapja nemzetközi kampányt, mely a világ 144 országában a legfontosabb globális vagy helyi problémákra fókuszál.

A világnap magyarországi nagykövete: Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány vezetője: „A nők számára fontosak a szív dolgai, a másokhoz való kapcsolódás, a szeretetteikről való gondoskodás. Természetes törekvéseinket, tehetségünk kibontakoztatását olykor megkötik a korlátok, külsők és belsők egyaránt. A felszabadulás megélésével hatalmas erőket mozgósítunk - egyénileg és társadalmi szinteken is. A nők megerősödésének korában nagyon sokunkban ég a vágy, hogy végre formát adjunk álmainknak. Érezzük, hogy belső tüzünkkel hegyeket lennénk képesek megmozgatni. A lelkesedés öröme ragadós, és ha egy önbizalommal teli nő bátor lobogását támogatja a közeg, amelyben él, vele növekszik minden és mindenki körülötte. Eljött az idő, amikor a nők szívbéli erejére nagy szüksége van a világnak, melynek sorsára tényleges befolyással lehetünk, ha munkánkkal a nekünk igazán fontos értéket képviseljük, valódi megoldásokat nyújtunk egy élhető és fenntartható jövő érdekében. A Vállalkozó Nők Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy tudatosítsuk teremtő energiáinkat, szerepünket, és építkezzünk egymást segítve, egymásért is felelősséget vállalva azért, hogy érdemben szólhassunk bele a világ sorsának alakulásába.”

A magyar kampány célja egy olyan nőbarát vállalkozói ökoszisztéma létrehozása, melyben a szereplők törekszenek a nemek közti gazdasági egyenlőtlenségek felszámolására, a nők arányos és méltó szerepvállalásának és befolyásának erősítésére a társadalmi jóllét előmozdítása érdekében. „Képesek vagyunk egymást támogatva egy, a jelenleginél perspektivikusabb, emberibb, élhetőbb, szolidárisabb és örömtelibb világot létrehozni” – hangsúlyozza Keveházi Kata.

 

 A Women’s Entrepreneurship Day (https://www.womenseday.org/) nemzetközi kampány arra hívja fel figyelmet, hogyan erősítsék, ösztönözzék, támogassák és ünnepeljék a vállalkozó nőket, a nők vállalkozásait, és a nők által képviselt társadalmi ügyeket. A nők anyagi és lelki erőforrásaik jelentős részét fordítják gyermekeik, környezetük jóllététére, érzékenyek az esélyegyenlőség kérdései iránt. Ezért elengedhetetlen, hogy egyenlő befolyásuk legyen a fenntarthatóságot és a jól-létet érintő nemzeti, nemzetközi és globális szintű döntések meghozatalára.

„A magyarországi kampány mellett elköteleződött partnerszervezetek és vállalkozó nők egy átlátható, kommunikációjában, gyakorlataiban, és számszerűsíthetően is nőbarát, együttműködő vállalkozói ökoszisztémát szeretnének létrehozni. Egy olyan rendszert, amelyben elháríthatóvá válnak a női vállalkozók előtt álló mentális, szemléleti, fizikai és anyagi korlátok. Céljuk, hogy segítsék az érintett szereplők – befektetők, finanszírozók, vállalkozásfejlesztők, a média és a vállalkozói oldal - közötti párbeszédet, információáramlást, hozzájáruljanak a módszertani és etikai alapok lefektetéséhez”- mondja Keveházi Kata.

 Az egész napos, sok programmal telített rendezvény 2019. november 18-n, 10 órakor kezdődik a Grundon. (1082 Budapest, Nagytemplom utca 30. )

http://noiklikk.hu/wedhungary2019/?fbclid=IwAR2U_2L5fjeT9zsQGt-LxuupOqmk...