Milyen lesz a vírus utáni céges világ?

A jövőben is kellenek irodák

 

Irodákra a jövőben is szükség lesz, de nem úgy, nem annyira, mint eddig. Terjed az online tárgyalás, de a személyes találkozásokat ez nem pótolhatja. Csak egy kicsit… - ez derül ki a Meety teremfoglaló portál legújabb felméréséből, amelyet 163 céges válasz alapján készítettek.  

 

Hazai cégek között végzett felmérést tárgyalási és irodahasználati szokásaik változásáról a vírus kapcsán a Meety teremfoglaló portál.

A kérdőívüket kitöltő 163, elsősorban irodai-típusú tevékenységet végző vállalkozás 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több online tárgyalást tart a jövőben is, 7 százalék pedig kizárólag online megbeszéléseket szeretne ezentúl. A cégek 54 százaléka egyúttal azt is megjelölte, hogy reméli, visszatérhet a járvány előtti szokásaihoz, ami leggyakrabban a saját vagy az ügyfél tárgyalójában való megbeszélést jelentette. A járvány előtti tárgyalási szokásoknál jelentős eltérés mutatkozott a saját tárgyalóval rendelkező, illetve nem rendelkező vállalkozások között.

Akiknek van saját tárgyalójuk, azok közül 95 százalék megjelölte, hogy használta is azt, gyakran tárgyalt ott. Ugyanakkor kiderült, hogy 41 százalékuknál ennek kihasználtsága 50 százalék alatti volt. Ezeknek a cégeknek az 54 százaléka emellett az ügyfelei tárgyalójába is sűrűn ment megbeszélésre, 24 százalék pedig szeretett étteremben, kávézóban tárgyalni. Nagyrészt online megbeszélést a saját irodával rendelkezők közül csak a cégek 9 százaléka tartott a vírus előtt

Akiknek nincs saját tárgyalójuk, azok közül a legtöbben (59 százalék) az ügyfeleiknél tárgyaltak, a második legnépszerűbb válasz (a járvány előtti időkre vonatkozóan!) az volt, hogy nagyrészt online megbeszéléseket folytattak (45 százalék). Közülük 28 százalék járt étterembe is tárgyalni, 14 százalék pedig óradíjas tárgyalót bérelt szükség esetén.

A tanulmányban cégvezetők, üzletkötők és pszichológus osztja meg a saját tapasztalatait az online, illetve a személyes tárgyalás hatékonyságával kapcsolatban. Elhangzik többek között, hogy az online meetingek azért fárasztóak, mert az érzékszerveink nem videóra vannak kitalálva. A személyes üzletkötés melletti egyik érv, hogy olyankor nagyobb az elköteleződés. Ugyanakkor van olyan nyilatkozó, akinél 20 éves gyakorlat az online tárgyalás, és többen emelik ki az időspórolást előnyként. Aztán a véleményekben szinte kivétel nélkül ott van egy "de", hogy azért a személyes találkozás az igazi. Az egyik nyilatkozó úgy fogalmaz: "többnyire az a konklúzió az ügyfelekkel, hogy majd ha vége a járványnak, akkor találkozzunk..."

Az irodahasználattal kapcsolatos terveket illetően 5 százalék válaszolt úgy, hogy nagyrészt online munkavégzésre fog átállni, és a cégek 40 százaléka enged majd több home office-t a dolgozóinak

A válaszadók 10 százaléka jelezte, hogy kisebb irodába szeretne költözni, mert akkor sem fogja megérni a jelenlegi irodáját fenntartani, ha megoldódik a vírushelyzet. 5 százalékuk arra jött rá, hogy nincs feltétlenül szüksége állandó irodára, elég hetente-havonta tartani egy személyes megbeszélést.

A cégek 32 százaléka reméli, hogy visszatérhet a vírus előtti irodahasználati szokásaihoz és újra bejárhatnak majd. Másik 21 százalék pedig jelenleg is ugyanúgy dolgozik, ahogy a járvány előtt, ami többségük esetében szintén azt jelenti, hogy az irodában. Tehát a cégek fele nagyjából ugyanúgy fog működni, ahogy ezelőtt és ki fogja használni az irodáját.

A home office-ról is több szemszögből mondanak véleményt a tanulmányban nyilatkozók. A cégvezetők többnyire egyetértenek abban, hogy „minél többet találkoznak az emberek, annál hatékonyabb cég". A munkavállalók között van olyan, aki szintén az irodába járás mellett érvel, egyrészt a nyugodtabb, ideálisabb munkakörülmények, másrészt az ingerekre, impulzusokra való igény miatt. De akad olyan is, akinek tökéletesen bevált az otthoni munka, és a cége is hatékonynak tartja így a munkavállalókat. Viszont a konklúzió szinte mindig az, amit a pszichológus is megerősít, hogy ha sok home office-t enged is a cég, bizonyos rendszerességgel azért személyesen is találkozzanak a dolgozók, hogy „szabadon beszélgessenek, emberként szólhassanak egymáshoz". A tanulmányban azt is körüljárják, vajon merre mozdulnak a cégek az irodáikból, mi a helyzet most a közösségi irodákkal, mennyire igénylik a cégek a tréningeket és egyéb eseményeket.

A kérdőív kérdéseire a válaszok 2020. december 2. és 2021. január 3. között érkeztek. Az interjúkat 2020. december 17. és 2021. január 13. között készítették.

 

A tanulmány ITT letölthető:: https://zurl.co/t32Y