A névazonosság kezdetben megkönnyítette az alig húsz éves Gál Tibor dolgát, amikor édesapja halála után az ő feladata lett a családi borászat képviselete. A nemzetközileg is elismert borász, Gál Tibor legidősebb fia akkoriban hirtelen rocksztárnak érezte magát. Ám hamar kiderült, az apa korábbi tündökléséből rá eső csillogásból nem lehetett fenntartani az egri pincészetet.
„Az egész családot sokkolta, amikor értesültünk róla, hogy 2005. február 10-én édesapámat autóbaleset érte Dél-Afrikában. Fura, testen kívüli állapot volt ez, elképzelhetetlen volt, milyen lesz nélküle az élet. Ekkor én tizenkilenc éves, egyetemista voltam. Elsősorban nem az jutott eszembe, hogy mi lesz a családi vállalkozásunkkal, hanem az, hogy a három testvéremmel apa nélkül fogunk felnőni. Annak ellenére fordult ez meg a fejemben, hogy nagyon keveset találkoztunk apával. Talán sokat mondok, ha egy évben ötven napot együtt töltött velünk. Rengeteget utazott, mert a miénken kívül nyolc másik borászatot vezetett az országban és külföldön. Nem volt része a mindennapi életünknek, de ő volt az a mentor, aki bár soha nem volt jelen, mégis távolról tudott koordinálni, irányítani, aki a céget vitte, ami hirtelen vezető nélkül maradt” – emlékezett vissza a tizennégy éve történtekre Gál Tibor, a Gál Tibor Pincészet ügyvezetője és főborásza.
A korábbi tündöklésből nem lehet megélni
Habár a családot megrázta az édesapa korai elvesztése, gyorsan fel kellett ocsúdniuk, mert temérdek feladat várt rájuk. Elsődleges céljuk annak a víziónak a fenntartása volt, amit a családfő elképzelt, és igyekezett megvalósítani. A továbbra is lüktető birtok segített abban, hogy elhitessék a fogyasztókkal, a vendégekkel, a kereskedőkkel, hogy a Gál Tibor-borok továbbra is magas színvonalon készülnek.
„A szüleink már a cégalapításkor hosszútávon működő vállalkozásban gondolkodtak, ami gyerekről unokára száll majd. A pénzügyeket gyakran anya intézte, apa balesete után pedig átvette a vállalkozás irányítását. A szakmai munkát továbbra is az akkori főborászunkra bízta, én pedig a pincészet képviseletét intéztem. Jártam az országot, és szinte minden héten borbemutatókat tartottam, fenntartva a pincészet imázsát. Bár néha elkísértem apát egy-egy borbemutatóra, de korábban egyedül soha nem szerepeltem. Tudtam, hogy borász szeretnék lenni, de a hirtelen jött új feladatra nem készültem. Szerencsém volt, mert viszonylag könnyedén tudok megnyilvánulni, nem stresszel, ha több ember előtt kell beszélnem, és annyi alapismeretem volt a borokról, amennyi a bemutatókhoz kellett. Gyorsan ráéreztem, mivel tudom megfogni a közönséget. A szakmai ismeretek, a borkészítés technológiája egyáltalán nem érdekli az átlagos borfogyasztót, sokkal inkább a mögöttes információkra, a családi történetekre kíváncsiak. Ezért sokat meséltem apáról, arról, hogy éppen mi történik a családunkkal. A lehetőségeket csak erősítette, hogy engem is Gál Tibornak hívnak. Hirtelen rocksztárnak érezhettem magam, óriási előny volt a nevem, a munka és a tanulás is könnyen összeegyeztethető volt. Kezdtem azt érezni, én vagyok az az ember, akinek csak meg kellett születnie, aztán minden sikerülhet. Később kiderült, az apa korábbi tündökléséből rám eső csillogásból nem lehet fenntartani a birtokot.”
Vitathatatlanul 2005 volt a pincészet legsikeresebb éve, ekkor értékesítették a legtöbb bort, mert hirtelen sokan akartak mementóként Gál Tibor-bort vásárolni. Tibor úgy emlékszik, ekkor idejük sem maradt arra, hogy leüljenek, és átgondolják az életüket, azt, hogyan legyen tovább. Az apai hagyatékkal járó anyagi nehézségekkel később szembesültek.
Nyomasztó hitelek, speciális magánadósság
„A legnagyobb problémát kétségkívül a ránk maradt pénzügyi terhek jelentették. Több okból is. Az egész pincészet anyagi állapota csak apa fejében volt meg. Ő vizionárius típus volt, aki csak ment előre, és azzal keveset foglalkozott, hogy az elképzeléseit miből lehetne finanszírozni. Ezt mindig kis problémának tartotta, úgy volt vele, hogy valahogy majd fizeti, amit kell. Ezt akkoriban azért vehette ilyen könnyedén, mert a külföldön, szakértőként nagyon jól keresett. Hihetetlen fejlesztésekbe kezdett az egri borászatban, szőlőt telepített, birtokot vásárolt Hatvan mellett, amit önerőből felújított, pályázott, nyert, hitelt vett fel – szárnyalt a pincészet, évről évre nőtt a borértékesítés. Ám a halála után a családi bevételből kiesett a külföldi keresete. Ezt az első egy-két évben nem igazán érzékeltük, mert nagyon erős volt a pincészet értékesítése, de miután már nem volt Gál Tibor, csökkent az érdeklődés a termékeink iránt. Én hiába próbáltam népszerűsíteni a borokat, a fogyasztók nem egy húszéves gyerektől akartak vásárolni. Ráadásul a válság is begyűrűzött, a hitelek egyre nyomasztóbbak lettek. Egyre nehezebb volt a birtok finanszírozása. A külföldi társaink apa nélkül már nem akarták folytatni a közös munkát, pedig korábban sokat segítettek anyagilag is. Az egyik legdrámaibb pillanat az a felismerés volt, amikor kiderült, hogy apának volt egy „speciális kamatozású” magántartozása is. A banki hiteleket tudtuk fizetni, de ezt a kölcsönt már nem. Ezért 2010-ben úgy döntöttünk, megtartjuk a szőlőterületeket, de a nyomasztó tartozás törlesztéseként az akkori kft-nkből eladjuk az egyharmados tulajdonrészünket. Ez megnyugvást hozott, mert a szőlő és a munkahelyünk megmaradt. Igaz, nem maradt tulajdonunk a borászatban, de azt gondoltuk, ez a legkisebb probléma, mert legalább ez a tartozásunk megszünt.”
Ám épp akkor jött a feketeleves, amikor már a Gál család egy békésebb időszakra számított. Azt hitték, szükség lesz rájuk és a szőlőterületeikre, de nem így lett. Az új tulajdonosnak esze ágában sem volt szőlőt művelni, mert költségesnek tartotta. Tibor családját a szerződés-aláírás másnapján már be sem engedték a pincészetbe, az édesanyját pedig nem sokkal később el is bocsátották. Az új résztulajdonos Tibornak felajánlotta, fizet neki, ha használhatja a nevét, de a fiatalembert nem lehetett megvásárolni. A kft. néhány hónap alatt tönkre is ment az új tulajdonos vezetésével.
Borkötvény után váratlan segítség
A következő évben a sors beigazolta, a nemzetközileg is elismert egykori borász optimizmusa soha nem volt alaptalan. Szorgalmasnak, bizakodónak és türelmesnek kell lenni – mondja a fia –, mert a jó dolgok váratlanul történnek. A szűkös és nehéz évek után a Gál Tibor Pincészet főnixmadárként újjáéledve ismét munkát és megélhetést adhatott az egri családnak, miután 2011-ben a jászberényi vállalkozó, Kasza Lajos felajánlotta, hogy üzlettársként csatlakozik Tiborékhoz, akik elfogadták a segítséget. A borászatot már együtt építették újjá, és immár hét éve dolgoznak közösen a siker érdekében, kölcsönösen kielégítve egymás igényeit.
„Egy sokkal megbízhatóbb társra leltünk, mint amilyenre valaha is számítottunk. Ha ez a segítség nincs, akkor biztos, hogy megszűnt volna a pincészet, hiszen a borászat már nem volt a miénk, a szőlőterületeinket pedig hitelek terhelték. Ezt fizetni kellett, és a művelés is sok pénzt emésztett fel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a piacainkat nem veszítettük el, de már nem volt borunk, amit értékesíthettünk volna. Ekkor az öcsém felvetette, mi lenne, ha úgy előfinanszíroztatnánk a működésünket, hogy fantázianéven borkötvényt bocsátunk ki, amiért a vásárlóknak két-három év múlva borral fizetünk. Az ötlet iránt akkora volt az érdeklődés, hogy mi is megdöbbentünk. Sokan tudták, milyen problémákkal küszködünk, és azt gondolom, segíteni akarták az ügyünket, így másfél hónap alatt 15 millió forint gyűlt össze. Ebből a pénzből az új társtulajdonos előtti évet át tudtuk hidalni, és újra piacra tudtunk kerülni. Igaz, arra nem volt elég, hogy teljesen megmentse a céget, de legalább levegőhöz jutottunk. Mindeközben az egykori cégünk csődbe ment, és gyorsan felszámolás alá került, így Kasza Lajossal visszavásároltuk. A cég újraindulása után a korábbi évek termelés-kiesése miatt ismét megnőtt az érdeklődés a Gál Tibor-borok iránt, melyeknek gyorsan piacot találtunk. Tavaly pedig már a valaha volt legsikeresebb évet zártuk. Lassan, apránként fogtunk talajt, és kaptunk lendületet.”
Új utakon
Tibor úgy érzi, most kezdett igazán izgalmassá válni a munkája, most lett igazán kihívás a pincészet vezetése. Az édesapja is a harmincas évei elején kezdte el építeni a borászatot, a fiatal ügyvezető is szeretne már valamit letenni az asztalra. Elérkezettnek látja az időt arra is, hogy a neve hallatán már ne az édesapja, hanem ő jusson a borkedvelők eszébe.
„Apa hihetetlen nagy név volt a magyar borszakmában, de a legnagyobb elismerést elsősorban külföldön szerezte. Ő ott kezdte a szakmát és ott is teljesedett ki, mellesleg Egerben is nyitott egy pincészetet, de erre fókuszált talán a legkevésbé. Én azonban teljes mértékben erre koncentrálok. De a hazai borpiac - és konkurencia változása miatt is különbözik a szakmai utunk. Ma már sokkal több termelő forgalmazza palackozva a borát, könnyebb hozzájutni a minőségi borokhoz, és sok borászathoz tartozik már vendéglátó egység. A kialakult borturizmus miatt most egy teljesen új típusú keretrendszernek kell megfelelni, és azt gondolom, ebben nem vagyok ügyetlen. De mindig ott lebeg a szemem előtt az az eszme, amit apa képviselt. Habár a nevünk azonos, az ifjabb előtagot nem használom, de nem azért, mert azt gondolom, elértem azt a szintet, amit apa. Inkább úgy fogom fel, hogy nem csak a nevünk ugyanaz, hanem a küldetésünk is, amit vinnem kell tovább. Az én fiamat is Gál Tibornak hívják. A borászatunk most már életképes, szépen fejlődik, és ha holnap történik velem valami baj, ez a cég akkor is tovább tud működni. Ugyanis az én személyemnek már nincs akkora jelentősége a vállalkozás szempontjából, mint egykor az apáénak. Ahhoz, hogy átörökíthető, hosszútávon fenntartható legyen egy cég, háttérbe kell szorítani a személyes ambíciókat. Nem egy személyhez, hanem egy olyan csapathoz kell kötődnie a terméknek, amely tudja, hogyan erősíti az imázst.”
Tudják, hol hibáztak
Tibor ma már úgy látja, az édesapja halálát követően ott hibáztak, hogy rosszul mérték fel a helyzetüket, és nem húzták össze azonnal a nadrágszíjat. Azt hitték, hogy a 2005-ös piaci siker megismételhető, sőt sokszorosára növelhető. Nem így volt. Ráadásul egy téves döntés miatt a 2005-ös gyengébb évjáratú szőlőből és borból túl nagy készletet halmoztak fel, ami jelentős anyagi terhet rótt a pincészetre.
„Ezeket a borokat még négy-öt év múlva is árultuk, így az egész pincészet egy picit fejnehéz lett. Miközben dolgoztuk fel az újabb termést, még mindig a régi borokat árultuk. Azt a rossz attitűdöt valósítottuk meg a következő öt évben, amit anyu azóta is követ otthon: mindig friss kenyeret vesz, amit lefagyaszt, és mi mindig a felengedett, száraz kenyeret esszük. Mi is ezt csináltuk a borpiacon: jöttek a jobbnál jobb évjáratok, de mi még mindig a 2005-ös, gyengébb évjáratot árultuk, közben a jó borok ott álltak a hordókban, amelyek a túlérlelés miatt a piacra kerülés után már nem voltak igazán érdekesek. Az új társtulajdonosunk csapott egyszer az asztalra, és kérte, hogy ne együnk mindig száraz kenyeret. Ekkor a három évnél idősebb borokat gyorsan kiárusítottuk, és elkezdtük a friss évjáratok értékesítését. Addig tévesen azt gondoltuk, hogy ha a piac beindul, jó, ha sok borunk van. De beláttuk, az érdeklődés úgy tartható fenn igazán, ha kevesebb bort termelünk, mint amennyire igény van.”
Juhász Marianna