„Mik voltak a fontos állomások? Mi hozott pozitív fordulatot a pályámon? Mi alapján döntöttem?” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a pályája csúcsát elért vezető fejében, miközben a taxihoz ballag. Szép este volt – búcsúztató. Most úgy gondolja, végleg leteszi az operatív vezetéssel járó púpokat a válláról: „Elég volt! Ezután már csak tanácsokat osztogatok – persze, csupán annak, aki kéri! Nem akarok úgy járni, mint a tanácsadó az egyszeri juhásszal, akinek a munkáját akarta átszervezni. Azonnal felismerte ezt a birkapásztor. Hogy miről? Hát arról, hogy bár senki nem hívta, de jött, olyanokat mondott, amit az ő nagyapja is tudott és búcsúzóul felajánlott bárány helyett a pulit vitte el!” Még mindig tud mosolyogni ezen az „alap történeten”, több tucat eset is eszébe jut erről – talán egyszer ezeket megírja. Beszáll a taxi hátsó ülésére, a cím bemondása után ellazul, ebben az elfogyasztott egy-két pohár pezsgő is segít. Becsukja a szemét. Hál’ Istennek csöndes pilótát fogott ki, nem kíván csevegni.
Újból előjönnek a kérdések. „Mi volt egy igazi útkereszteződés? Hogy látta meg azt a bizonyos fehér lovat? Hogy micsoda fehér ló?” Elmosolyodik, mert életében – már ki tudja, hányadszor – jön elő egy híres írónő mondása, akit sikerei titkáról faggatták. Hogy szól a sokat idézett tanmese? „Hát az úgy van kedves barátom,” – mondta az írónő hamiskás arccal – „az emberlánya csak ballag, tévelyeg, időként ácsorog az élete útján, aztán valahonnan, a ködből feltűnik a menetrendszerinti fehér ló. Na, azt észre kell venni és sok hezitálás nélkül fel kell ülni rá – sok idő nincs, mert az bizony, ballag tovább, megállás nélkül. Vagy vele tartunk, vagy lemaradunk. Aztán ki tudja, mikor és egyáltalán jön-e még egy? Tudja, ez olyan, mint a vidéki menetrendszerinti buszjáratok, teljesen megbízhatatlan szegény párák!”
Hányszor, de hányszor villant be ez a történet fontos választásoknál, felkínált lehetőségeknél. Mindig bátorítást adott, hogy ne sokat hezitáljon, döntsön. Persze, sok egyéb okos mondás van ezekre a helyzetekre, mint „A tett halála az okoskodás”, vagy a „Legrosszabb döntés is jobb, mint ha nem döntünk” és így tovább. De a fehér ló története egészen más, az az igazi, legalább is az ő életében. Sok élettapasztalatot sugall ez a rövidke példabeszéd.
Mikor is villant be először ez a gondolat, mikor segítette a helyzetfelismerésben és billentette ki a status quo- hoz való ragaszkodásból, az „Ej, ráérünk arra még!” kényelemből?
Fiatal szakemberként, nem sokkal a rendszerváltás előtt, talán nem is a szakmai kvalitásai miatt, mint inkább az újra való nyitottsága és nyelvtudása alapján sodródott oda egy frissen alakult, talán az első osztrák-magyar vegyes vállalathoz. A tulajdonosok között voltak bankok, állami kutatóintézetek, elég vegyes társaság, vegyes és nem egészen tisztázott stratégiai célokkal. Egy cél bizonyos volt: valamiképpen ráülni a belföldi és környező országok privatizációs lehetőségeire, kihasználni a hazai szellemi tőkét. Így aztán volt sok lótás-futás, hol bankot világítottak át, hol elektronikus banki felületet fejlesztettek az egyik osztrák tulajdonos banknál, hol végstádiumban lévő hazai állami iparvállalatot próbáltak még lélegeztető gépen tartani. Ez a lázas ide-oda kapkodás néhány fiatal szakembernek – így neki sem- tetszett igazán. Projektelképzelésekkel bombázták a részvénytársaság magyar vezetését, kérték, alakíthassanak profitcentrumokat, allokáljanak hozzá tőkét, ők pedig garantálják a megtérülést. Ezek között ő egy bankinformatikai profilt javasolt, hiszen már látszott, hogy az osztrák tulajdonosnál is van erre igény és támogatná is a kezdeményezést. De akkor még magyar partner nélkül a törvényi környezet miatt nem ment. A cégvezetés pedig mintha nem érzékelte volna a gyors politikai-gazdasági változásokat, még mindig csak az állami vállalatokra fókuszált és lesöpörte a javaslatokat – ügyet sem vetett a már ott ballagó fehér lóra!
Egy nap ott ült az asztalánál azon töprengve, hogyan lépjen tovább, mert már ő is látta, amit a vezetők nem kívántak tudomásul venni. A tőke fogy, a cég pedig egyre inkább zsákutcába kerül. Hirtelen megcsörrent a telefon – az osztrák partnercég vezetője hívta. Szokásához híven nem sokat cseverészett, rögtön a tárgyra tért: „Úgy értesültem, megváltozott a cégalapítási törvény, külföldi befektető már magyar partner nélkül is alapíthat vállalatot Magyarországon. Érdekel még a bankinformatikai profil? Mert ha igen, akkor belevágunk!” Az izgalomtól remegő hangon válaszolt, hogy igen, hogyne és örömmel, de mik a feltételek? A válasz rövid volt: „Az első feltétel az, hogy te és a kollegád kijöttök hozzánk tanulni, dolgozni, aztán a tapasztalatok alapján meglátjuk!” Még ebben az izgalommal teli pillanatban is elmosolyodott a fiatal szakember és azt gondolta: „Hoppá, itt az én fehérlovam”! – emlékszik vissza a sok-sok évvel ezelőtti történetre a taxiban a tapasztalt vezető. Hogy folytatódott akkor a beszélgetés? Átszólt a mellette lévő asztalnál foglalatoskodó kollegájának, hogy hívják őket, bizonytalan időre ki kellene menni Ausztriába dolgozni, aztán pedig majd meglátják. A srác visszakérdezett: Te mész? Igen, csak hát a család. Kérdezzük meg őket gyorsan – válaszolta. Kis türelmet kért a hívó féltől és tárcsázta élete párját, mert hát akkor a két kisfiú bizony, egy ideig rámarad! A válasz gyors volt: „Nagy lehetőség –mondj igent, a többit otthon megbeszéljük!”
Gondolatban megsimogatta a fehér ló sörényét, felpattant rá –és belevágott! Hogy mi következett ezután? Sok-sok munka, tanulás, utazgatás, több fronton helytállás – de ő és a „lova” sikerrel vették az akadályokat! Megnyílt előtte a világ, új szakma, új terület, felfelé ívelő pálya. Most itt ül a taxiban, egy búcsúztató után, a pályáján egy újabb szakasz előtt. Mire is gondolt, arra, hogy tanácsokat fog osztogatni? Hát egyet bizonyosan: „Figyelj jól a fehér lóra, ragadd meg a sörényét és száguldj vele!”
A Menedzser Mesék című könyv megrendelhető: maria.skonda@gmail.com
