Amygdala, hippocampus, neutronok és mielinek – csak úgy röpködtek az orvosi megnevezések a Coaching Határok Nélkül (GHN) legutóbbi rendezvényén. Patricia Riddel brit tudós volt az előadó, aki a gyakorlati agykutatással foglalkozik. Azt mondja, az agy működésének ismerete a vezetői eredményességre is hatással lehet.
Képzeljünk el egy szituációt: hirtelen hátranézünk, s egy oroszlánt látunk magunk mögött. Az amygdala – az agy középső halántéklebenyében elhelyezkedő mandula alakú terület –működésbe lép, riasztja az agy kapcsolódó részeit, amelyek hatására reagálunk. Ugyanez a szituáció másként: hirtelen hátranézünk, s egy oroszlánt látunk magunk mögött – ezúttal azonban rács mögött, az állatkertben. Mi történik? Semmi. Az amygdala értelmezi a helyzetet, a környezetet, s nem ad tovább jelzéseket.
A hippocampusnak, amely ugyancsak a halántéklebeny középső részén van, az emlékezési folyamatban van fontos szerepe. Olyan, mint egy tartalomjegyzék. A lényeges információk nem itt vannak, de elindíthatja az emlékezési láncot azzal, hogy a neutronokat aktivizálja…
Vagyis tudományosan is bizonyított az a tétel, hogy minden az agyban dől el. Ám az agy működését mi is befolyásolni tudjuk. Sőt, befolyásoljuk is. Önkéntelenül is, sok-sok év gyakorlata hat az agyra. Jó irányban, rossz irányban. Prekoncepciókat, sztereotípiákat alakíthatunk ki. Ilyen prekoncepció lehet, ha valamiről azt gondoljuk, soha nem tudjuk megtanulni. Patricia Riddel azt mondja, hogy ilyen szinte nincs is. Ám ha ezt kijelentjük, akkor ezt adottnak tekintjük, s az agyban beindul egy blokkolási folyamat. De ha valaki nagyon hisz valamiben, nagyon meg akarja tanulni, az általában sikerül is. „Jót tesz a tanulásnak, ha van víziónk arról, mit akarunk elérni”- mondta az angol tudós.
Lényeges lehet a tanulási folyamatban az is, hogy mennyire vagyunk nyitottak, kíváncsiak. Ilyen hozzáállással az agy is könnyebben fogad be új információkat. Sokszor előfordul, hogy szinte ragadnak ránk az új ismeretek, máskor meg akárhogy is görcsölünk, semmi nem marad meg az agyban. Érdemes egy kicsit elgondolkodni, mivel indíthattuk el a gátló folyamatot. Például azzal a kijelentéssel, hogy túl öregek vagyunk már ehhez! Vagy túl fiatalok! Vagy nekünk ez úgysem sikerülhet… Ha ezt gondoljuk, az agy ezt elraktározza, gátolt állapotba kerül. Vagy vegyük azt a tevékenységet, amit nagyon szeretünk, belefeledkezünk a munkába, elveszítjük időérzékünket, s csak dolgozunk, dolgozunk, és közben boldogok vagyunk. Jól haladunk, élvezzük az egészet, könnyen megy minden. Az agy stimulált állapotba kerül, s a szokásosnál nagyobb teljesítményre képes. Úgy érezzük, minden összejött, s szárnyalunk. Pedig csak annyi történt, hogy nem blokkoltuk le agyunk működését, az idegátkapcsolódásoknál az inspiráló hatás érvényesült. „Ilyen felfokozott állapotban a teljesítmény is megtöbbszöröződik.”
Ha ezt tudjuk, miért nem sikerül mindig ezt a kellemes, könnyen teljesítő állapotot elérni? Patricia Riddel nyolchónapos unokáját idézte, aki most próbál felállni, s járni. Mászik, próbálkozik, elesik, újra kezdi. S ez így megy órákon, napokon, heteken át. A sikertelenség nem bátortalanítja el. Hogyan működik ez felnőtt korban? Ha valami nem sikerül, könnyen feladjuk. Attól tartunk, környezetünk bolondnak nézne bennünket, ha addig próbálkoznánk, míg sikerülne. Már bennünk van a prekoncepció környezetünk viselkedéséről. Talán mert volt már ilyen tapasztalatunk, vagy csak bizonyos jelekből erre következtetünk. A sztereotípia alapján gyorsan feladjuk, még mielőtt elkezdhettük volna.
A gondolkodás sebessége attól is függ, milyen típusúak vagyunk. Inkább racionálisan döntünk, vagy nagyobb teret engedünk az érzelmeknek, megérzéseknek. „Egyikről sem lehet kijelenteni, hogy jó vagy rossz. Vannak olyan foglalkozások – például könyvelők, auditorok, vagy a munkabiztonsággal foglalkozó szakemberek -, ahol a pontosság a legfőbb érték, itt nincs helye a megérzéseknek, érzelmeknek. A marketing, design, vagy éppen a coach szakmák esetében viszont fontosak a szubjektív szempontok is” – mondta Patricia Riddel. Régen úgy gondolták, hogy egy üzleti döntésnél nincs helye a megérzésnek. A költség-haszon elv alapján megadható a tökéletes végeredmény. Ma már ezt sem kezelik ilyen mereven, sok egyéb, nehezen számszerűsíthető elem is befolyásolhatja a döntést. A gyors döntésekre a következő elemek a jellemzők: automatikus, kis erőfeszítés, emóció, pragmatikus, nem tudatos. Az agy egy pillanat alatt „statisztikát készít” a korábbi tapasztalatok alapján, s már adja is az „ítéletet”: ez sokszor nem megalapozott, előítéletek befolyásolják. Ám sokszor nagyon is pontos. Helyzete válogatja. A lassú döntések jellemzői: tudatos, nagy erőfeszítés, elemző, a szabályok szem előtt tartása, logikus, absztrakt, intelligenciához kötődő folyamat. A racionálisan gondolkodó ember mindent alaposan végiggondol, a döntési folyamat szakaszosan épül fel, s nem hirtelen szakad ki belőle a végeredmény.
„A nyugati kultúrákban a racionalitás alapján álló döntéseknek nagyobb a hagyománya, mint az emocionális megközelítésnek. De már ez is változik” – s e kijelentést egy példával is illusztrálta az agykutató. Észak-Amerika egyik állami kórházában egy szívbeteget kezeltek az orvosok. Mivel komplikáltnak látszott az eset, s tartottak egy esetleges pertől is, egy orvos csoport alapos, 12 elemből álló alapos vizsgálat után állapította meg a diagnosztikát: a páciens nem súlyos beteg, nem várható szívroham, az állapota stabil marad. Hat hónappal később újra megvizsgálták, s megdöbbenve tapasztalták, a beteg állapota nem igazolta optimizmusukat. Sőt… Kiderült, nem a mérésekkel volt baj, hanem azzal, hogy nem vettek figyelembe olyan szubjektív, nem mérhető tényezőket, melyek a beteg állapotára ugyancsak hatással lehettek.
Patricia Riddel hisz a megérzésekben. Talán azért, mert tudja, azok sem légből kapottak, hanem sok korábbi tapasztalat, környezeti hatás is megjelenhet bennük. Az agy működését nemcsak pontos információk, egzakt tudás alakítja, hanem a sok-sok élmény, külső és belső hatás szintén. Vagyis az üzleti döntéseknél sem elég csak a számolás, a költség/haszon elemzése. Ez fontos, de nem elégséges feltétel. Egy a jó vezetőnek ma már az érzelmekkel, a sztereotípiákkal is számolnia kell, ha munkatársaiból ki akarja hozni a maximumot. Persze, ha egy főnök eredendően a gyorsan döntők, tehát az érzelmeknek nagyobb teret engedők táborába tartozik, akkor neki a rációt kell tudatosan erősíteni munkájában. Ha túlzottan racionális, akkor az érzelemre, a szubjektív elemekre célszerű ráerősíteni. Akár úgy, hogy ennek megfelelően választja meg a döntésekben résztvevő munkatársakat. Az érzelem és az értelem megfelelő aránya tud ugyanis tartósan optimális döntéseket eredményezni – vonható le a következtetés az angol agykutató budapesti előadásából.
Kocsi Ilona
Patricia Riddell
Az alkalmazott idegtudomány professzora.
Doktorátusát az Oxfordi egyetemen szerezte fiziológiai tudományokból. Egyik fő kutatási területe az, hogyan lehet az agykutatás eredményeit az üzleti életben is alkalmazni, ezáltal is segítve és kiegészítve az emberi viselkedésről alkotott ismereteinket. Együtt dolgozik az Ashridge Business School és a madridi IE Business School-beli kollégáival a vezetés szempontjainak kutatásában. Ezen közös munkák eredményeként a készségek különleges kombinációját sajátította el, mely lehetővé teszi s az agykutatás megoldásainak egyéni és vállalati alkalmazását. Patricia Riddel tanácsadóként dolgozott nemzetközi szemináriumokon és Kaizen-képzéseken, melyek alapján egyénre szabott agykutatási megoldásokat fejlesztett ki.
